“…Nyitni kék, fütyüli,
nyitni kék,
szívnek és tavasznak
nyílni kék!…”
(Szabó Lőrinc: Nyitnikék)
Bizony a hobbikertészek ez idő tájt már nem találják helyüket a lakásban.
Kisétálunk a kertbe, méregetve a növények, a talaj állapotát a tél vége felé. Vagy csak az orrunkat nyomjuk az ablakhoz türelmetlenül várva, hogy megérkezzenek az első, kertészkedésre csábító napsugarak. Tervezgetünk, idén így metszünk, vagy úgy ültetünk, ezt átrendezzük, amazt másképp alakítjuk, vagy ami tavaly olyan jól bevált, azt idén is pontosan úgy csináljuk.
Közben pedig cserepes krókuszt, jácintot teszünk az asztalra, hogy egy kis tavaszt varázsoljuk a szobába. Szomorúan emeljük le a kamra polcáról az utolsó szamóca, vagy kajszibarack lekvárt, és reménykedünk, hogy idén is terem elég gyümölcs a kertben, hogy lekvárt főzzünk belőle.
Mert aki töltötte már meg a palacsintáját saját termésből készített lekvárral, az a boltit többet meg nem eszi!
A Kedvenc kert és kerti tó centrumban ugyanígy várjuk már a tavaszt és ezzel együtt a tavaszi nyitást március 1-jén.
Számoljunk vissza együtt, így könnyebben telnek a tél végi napok. Akinek ötletre, ihletre van szüksége a tavaszi kertészkedéshez, vagy egyszerűen csak jól esik szép kertekről képeket nézegetni, tartson velünk!
Vigyázz, kész, tűz rajt!