Cipőt a cipőboltból, növényt a kertészetből!

bevásároló kocsi

Félreértés ne essék, nem elsődleges célom a magunk malmára hajtani a vizet.

Csak elszorul a szívem, amikor 20 fokos üzlethelységben, raklapokról árusított lekonyuló ágú, földlabdás tujákat látok a hipermarketekben. Egyrészt sajnálom a növényeket, hiszen mégiscsak élőlényekről van szó. Másrészt etikátlannak tartom az ilyen kereskedelmet, hiszen a minőség igencsak megkérdőjelezhető ilyen körülmények között, a vásárló pedig az akciós ár miatt talán megvásárol egy olyan növényt, aminek nem sok esélye van az életben maradásra. Csak megfelelő körülmények között termelt, tárolt és gondozott növényeknek van esélyük arra, hogy meggyökeresedjenek és örömet okozzanak  tulajdonosának.

De az is kiveri nálam mindig a biztosítékot, amikor februárban (!) pár centiméteres muskátli dugványokat (ami igencsak messze áll a kész növénytől) árusítanak 10db-os tálcán az áruházakban. Szakmailag igen kifogásolható az ilyen növények megmaradási esélye. De persze az áruház eléri célját, mert azok akik megfelelő, fejlett gyökérzettel rendelkező muskátlit hajlandók csak árusítani, mert szem előtt tartják azt, hogy csak a megelégedett vásárlóból lesz visszatérő vásárló, nos azok nem tudják növényeiket eladni az egyébként ültetésre ideális időpontban. Így lett tönkretéve néhány év alatt pl. a muskátli piaca!

A gyümölcsfák iránti érdeklődés emelkedésével hasonló történet látszik kialakulni ebben az esetben is. A gyümölcsfák kitermelésével meg kell várni azt az időpontot, amíg a fa lehullajtva lombját nyugalomba vonul, hiszen csak így lehet biztos a szabadgyökeres csemete ültetés utáni eredése. Ez nálunk Magyarországon október közepe, vége. Ennek ellenére egyre többször lehet találkozni ezen időpont előtt akciózott gyümölcsfákkal. Hol? Hát szintén a hipermarketekben. Ahol – a gyümölcsfák esetében is – messze elmaradnak az árusítás körülményei a kívánatostól, mert sokszor még a gyökerük sincs homokban, a locsolásról nem is beszélve. A kedves vásárló az ilyen fától ne várjon szüretet!

Értem én, hogy kényelmes mindent egy helyen megvásárolni, főként ha még akciós is, de Őn vásárolna húst nálunk a kertészetben akciós áron? Brrr. Ugye nem! Akkor miért vesz silány minőségű növényt az áruházakban a húsos pult mellöl?