Rózsa ültetése, gondozása

rózsa ültetéseMár évszázadok óta a kertek legfőbb ékei a rózsák. Ennek semmi sem jobb bizonyítéka, mint hogy már időszámításunk előtt 2000-ben ültették Kínában kertekbe ezt a díszes cserjét. A nemesítése is igen korán elindult, így ma már világszerte több, mint 30 000 rózsafajta létezik és aligha akad kert, amelyben ne találnánk legalább egyet ebből a kedvelt dísznövényből. Mégis sok kérdést felvet a rózsa ültetése, gondozása. Milyen helyen fognak a rózsák a legszebben, legegészségesebben fejlődni? Hogyan ültessünk szakszerűen? Hogyan gondozzuk rózsáinkat ültetés után? Ezeknek járunk most utána.

Helyválasztás

Helyes fényviszonyok

Rózsákat elsősorban napos, szellős helyre telepítsünk. Van persze néhány rózsa fajta, amely szépen fejlődik félárnyékban is. Ilyen például a kertészetünkben is beszerezhető, vagy webáruházunkban is megrendelhető (Gyümölcstermők Webáruháza, Extra ajánlat! Rózsa fajták) Alchymist kúszó rózsa fajta.  Ám a rózsa fajták többsége árnyékos helyen nem, vagy igen keveset fog virágozni, betegségekre érzékenyebb és gyengén fejlődő lesz. Legrosszabb esetben el is pusztulhat. Azonban az a tűzőnap sem megfelelő ennek a növénynek, ahol száraz hőség uralkodik és egész nap meg sem mozdul a levegő. Ekkor szintén legyengül, megbetegszik a rózsa és kártevők is megjelenhetnek rajta (pl. takácsatka).

Tökéletes talaj

A rózsák számára a legmegfelelőbb talaj a középkötött, tápanyagban gazdag, jó vízgazdálkodású, enyhén savanyú talajtípus. Persze ettől eltérő viszonyok között is szépen fog fejlődni, ha igyekszünk a talaj típusát ebbe az irányba befolyásolni talajjavítással, öntözéssel. Laza, homokos talajokba rendszeresen dolgozzunk be szerves komposztot, amely jobban megtartja a nedvességet és tápanyagot biztosít a rózsáknak. Kötött, agyagos talajokba homokot keverjünk, hogy segítsük a felesleges víz eltávozását. Erősen meszes talajokba dolgozzunk be tőzeget rendszeresen.

Természetes hatást kelt a vadrózsaszerű egyszerű virág
Természetes hatást kelt a vadrózsaszerű egyszerű virág

Megfelelő rózsa a megfelelő helyre

Persze a jó fényviszonyok és talaj mellett figyelmet kell fordítanunk arra is, hogy különböző rózsa típusokkal különböző hatást érhetünk el a kertünkben. Az eltérő felhasználási célokhoz más-más rózsaféle áll rendelkezésünkre. Hogy csak a legkézenfekvőbbet említsük, falak, kerítések befuttatására, takarására a kúszó, futó rózsák a megfelelőek. Talajtakaró rózsákkal viszont a talajon fedhetünk el nagyobb felületeket. De ezek mellett még léteznek teahibridek, angol rózsák, törpe rózsák, hogy csak néhányat soroljunk fel. Például balkonládába, kőedénybe való nevelésre sem mindegyik rózsa alkalmas. A különböző rózsa típusokról, felhasználásukról itt írtunk bővebben:  Rózsák, cserepes rózsatövek

A rusztikus kőfal kiemeli a rózsa szépségét
A rusztikus kőfal kiemeli a rózsa szépségét

A talaj előkészítése rózsák ültetése előtt

Sokan hajlamosak bagatellizálni a talaj megfelelő előkészítését a rózsák ültetése előtt. Pedig a későbbi gondozást csökkenthetik, illetve a megfelelő fejlődést segítik ezek a talajmunkálatok. A legfontosabb tennivaló a talaj fellazítása, porhanyósítása legalább egy, de inkább két ásónyomnyi mélységben. Ezt követően az évelő gyomok gyökereit távolítsuk el gondosan az ágyásból. Érdemes erre a ‘nem szeretem’ munkára elég időt fordítani, hiszen a szúrós rózsákkal beültetett ágyásokból a gyomok, például az Aprószulák folyamatos eltávolítása igen fájdalmas feladat és végeláthatatlan küzdelem, ami elveheti a kedvünket az egész kertészkedéstől is. Majd típusának megfelelően javítsuk a talajt és lássuk el gazdagon tápanyaggal, amely elsősorban komposztált szerves trágya legyen, kiegészítve kifejezetten rózsák számára készült műtrágyával.

A növényanyag típusai

Ültetésre kész rózsatövekből többféle létezik kereskedelmi forgalomban:

  • Szabadgyökeres rózsatő: Szabadföldben termesztett növény. Manapság egyre ritkábban fordul elő. Kitermelést követően gyökérzete föld nélkül, szabadon van. A kertészetekben nedves homokba elvermelve tárolják az értékesítésig. Könnyen kiszáradhat. Ültetési ideje korlátozott, csak késő ősszel és kora tavasszal ültethető. Igen kedvező árú, de probléma lehet az eredéssel (ha nem megfelelően tárolják a telepítésig) és a szín- és fajtaazonossággal.
  • Gyökércsomagolt rózsatő: Nagy mennyiségben van jelen a kereskedelemben. Többnyire nedves fűrészporba és fóliába csomagolják a gyökérzetet, amely így jobban védve van a kiszáradástól. Csak kora tavasszal és késő ősszel ültethető. Probléma lehet a túltárolt tövekkel, amelyek így kiszáradhatnak. Nem ellenőrizhető vásárláskor a megfelelő gyökér mennyiség és minőség, illetve sokszor gond van a szín- és fajtaazonossággal. Az ára kedvező lehet, de ár-érték aránya kérdéses.
  • Konténeres (cserepes) rózsatő: Konténerben nevelt növény. A kertészetekben tavasztól, őszig hajtásos, leveles- bimbós, vagy leveles- virágos töveket árusítanak. A legjobb ár-érték arányú növény, mert az eredés -megfelelő telepítést követő gondozás mellett- 100%-os, a leggyorsabban fejlődik ültetés után, a virágszín, illat, fajtaazonosság ellenőrizhető, a gyökérzet fejlettsége szintén. Egész évben lehet ültetni, amikor a talaj nincs megfagyva.

    Fejlett, konténeres rózsatő nyáron a kertészetben
    Fejlett, konténeres rózsatő nyáron a kertészetben

Rózsa ültetése

Ültetés előtt jól nedvesítsük meg a gyökeret, vagy a gyökérrel átszőtt földlabdát. Talaj előkészítés után ássunk 40 x 40 cm-es gödröt. Szabadgyökerű rózsa esetében kicsit vágjuk vissza a gyökérvégeket, az esetleg sérült részeket ép részig metsszük vissza. Konténeres növénynél ujjunkkal szabadítsuk ki egy picit a gyökérrel átszőtt földlabdából a gyökereket, hogy könnyebben utat találjanak a szabadföldbe beültetés után.

A növényt úgy helyezzük el a gödörben, hogy az oltás helye háromujjnyira a föld alatt, védve legyen. Szabadgyökeres növénynél a főgyökereknek megtörés nélkül el kell férniük a gödörben. Konténeres rózsatő esetén a földlabdának nyomorgatás, tömörítés nélkül kell beleférnie a gödörbe. Használjunk eredést segítő, ellenálló képességet növelő mikorrhiza gomba készítményt (Symbivit) a növény gyökerére. Töltsük fel a gödröt úgy, hogy a gyökér körüli üregek is megteljenek földdel. Óvatosan tömörítsük a földet a gödörben. Öntözzünk. Képezzünk tányért (mélyedést) a rózsatő körül, majd újból többször öntözzük meg.

Őszi ültetés esetén kb. 15 cm magasan töltsünk földet a tő köré, amelyet a tavaszi fagyok után eltávolítunk.

Ültetésre váró rózsatövek tavasszal a kertészetben
Ültetésre váró rózsatövek tavasszal a kertészetben

Futó, kúszó rózsát ne egyenesen, hanem ferdén ültessük a kerítés, vagy fal felé, de attól kb. 20 cm-re, majd a hajtások növekedésével rendszeresen rögzítsük őket a támrendszerhez.

Futó rózsa
Futó rózsa teljes virágzásban- a rózsa ültetése, gondozása megéri a fáradtságot

Magastörzsű rózsa ültetése előtt verjünk le a kiásott gödörbe egy karót, ami olyan magas, mint a rózsa. Ettől a karótól 5-10 cm-re ültessük el a rózsát és rugalmas kötözővel, nyolcas kötéssel ültetést követően rögzítsük a rózsafát a karóhoz legalább 2-3 helyen a nemes részen és az alanyon is.

Törzses rózsa
Szép, gondozott, magastörzsű rózsa

Ha edénybe szeretnénk rózsát ültetni legalább 40-50 cm széleset és magasat válasszunk.  Kavicsból szórjunk egy drénréteget az cserép aljára. Mivel korlátozott mennyiségű föld áll majd a növény rendelkezésére a fejlődéshez, igyekezzünk minőségi virágföldet használni, legjobb a kifejezetten rózsák részére kifejlesztett közeg. A rendszeres tápanyag pótlásra fokozottan ügyeljünk. Olyan helyet keressünk a rózsának ahol a cserepe és benne a gyökér nem tud nagyon felforrósodni a napon.

Bár a színe különleges, nem igényel különleges gondozást ez a rózsa fajta
Bár a színe különleges, nem igényel különleges gondozást ez a rózsa fajta

Rózsa gondozása ültetés után

  • Ültetést követő első évben figyeljünk a növény öntözésére. Inkább ritkábban, de áztatóan öntözzünk, viszont kerüljük a pangó vizet (ha rossz vízelvezetésű talajba ültetünk rózsát a gödör aljába helyezzünk el kavicsos drénréteget, ami segíti a felesleges víz elszivárgását a gyökértől). Az első év után elég hosszabb, száraz időjárás esetén öntözni, mivel a rózsa elég mélyen gyökerezik.
  • A rózsák szeretik a nyitott levegős talajt, ezért érdemes időről időre fellazítani a földet körülötte.Vigyázzunk, hogy a növényt ne sértsük meg.
  • Távolítsuk el a földből esetleg előtörő vadhajtásokat, amelyek az oltás helye alól fejlődnek. Szabadítsuk ki a földből a tövet a hajtásnál és a lehető legközelebb a törzshöz metsszük ki a vadhajtást.
  • A rózsa típusának megfelelően metsszük meg a növényt tavasszal. Rendszeresen vágjuk le az elnyílt virágokat a növényről, ezzel újabb virágzásra sarkaljuk.
  • Figyeljük a növényt! Ha betegségre, kártevőkre utaló jelet látunk permetezzünk megfelelő növényvédő szerrel.
  • Helyi klímától és a rózsa fajta egyéni fagyérzékenységétől függően védjük a növényeket a fagytól. Általánosságban elmondható, hogy a fiatalabb töveknek nagyobb szükségük van a védelemre, mint az idősebbeknek. November végén, december elején töltsük fel kb. 20 cm magasan a rózsa tövét földdel. Plusz védelmet jelent, ha  fenyőágakkal takarjuk a rózsát. A törzses rózsa fagyérzékenyebb, ezért a koronáját és benne az oltás helyét csomagoljuk be légáteresztő anyaggal. Soha ne csomagoljuk a rózsák koronáját műanyag fóliába.

Látható, hogy nem ördöngösség a rózsa ültetése, gondozása főleg ha már az elején megfelelő ismeretekkel állunk neki.

Sikeres telepítést és szép rózsákat kívánunk!

Kedvenc kert és kerti tó centrum

Az oldalon szereplő fotók és a cikk a Kedvenc kert és kerti tó centrum tulajdonát képezik, szerzői védelem alá eső szellemi termékek, melyek engedély nélküli felhasználását, sokszorosítását és terjesztését a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. tv. tiltja.

Kérjük, ha a fotókat, vagy a cikket szeretné közölni, átvenni, tegyen mellé egy linket, ami ide mutat. Kizárólag ebben az esetben adjuk engedélyünket a közléshez.