Gyökeres fenyők társat keresnek

Mások által csinosnak mondott gyökeres fenyők, ezüstfenyők, lucfenyők, szerb lucfenyők és cukorsüvegfenyők tartós kapcsolat céljából keresik azt a családot, ahol megjelenésükkel, illatukkal örömet okozhatnak karácsonykor a lakásban, tavasztól pedig a kertben is! Jelentkezni “ÖRÖKZÖLD TÁRS” jeligére december 10-ig lehet kertcentrumunkban Szolnokon, a Thököly út 80. szám alatt.

 

A cikk és az oldalon szereplő fotók a Kedvenc kert és kerti tó centrum tulajdonát képezik, szerzői védelem alá eső szellemi termékek, melyek engedély nélküli felhasználását, sokszorosítását és terjesztését a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. tv. tiltja.

Kérjük, ha a cikket, vagy a fotókat szeretné közölni, átvenni, tegyen mellé egy linket, ami ide mutat. Kizárólag ebben az esetben adjuk engedélyünket a közléshez.

Itt a szabadgyökerű gyümölcstermők ültetési időszaka!

Szabadgyökeres gyümölcsfa csemeték
Szabadgyökeres gyümölcsfa csemeték

Ismét itt a szabadgyökerű gyümölcsfák, szőlő- és bogyósgyümölcs oltványok ültetésének időszaka.

A Kedvenc kert és kerti tó centrumba is megérkeztek a facsemeték és a bogyógyümölcsoltványok. A szőlőoltványokat várhatóan október végétől kínáljuk.

Egyedülálló választékot állítottunk össze idén is gyümölcstermő növényekből Önöknek. Színes, fényképes információs táblákból tájékozódhat a gyümölcsfajtákról.

Tavasztól, késő őszig mindig kerülhet valamilyen gyümölcs a család asztalára, ha nálunk vásárolja meg az ültetendő növényeket. Segítünk az érési időket összehangolni. Sok gyümölcsfajta pedig téli tárolásra, vagy befőttként, lekvárként való feldolgozásra is alkalmas, így még a gyümölcstelen, téli hónapokban is a nyár ízeit varázsolhatja az asztalra.

Szabadgyökeres bogyósgyümölcs oltványok
Szabadgyökeres bogyósgyümölcs oltványok

Jöjjenek a meggyőző választék számai:

80 gyümölcsfa fajta (például szilvából 16 fajta, cseresznyéből 10 fajta, almából 11 fajta, körte 9 fajta, kajszibarack 8 fajta, stb),

38 szőlőoltvány fajta (kék, fehér, magnélküli és rezisztens fajták),

34 féle bogyós oltvány, (pl. csak köszmétéből 7 féle)

és sok különlegesség: kiwi, füge, vörös áfonya, kék áfonya, mogyoró, homoktövis, berkenye, goji bogyó, kamcsatkai mézbogyó, húsos som, bodza, stb.

Ha sok féléből szeretne válogatni, jöjjön most!

Nem ért hozzá? Segítünk! Nálunk a tanácsadás is jár a növényekhez:-)

A cikk és az oldalon szereplő fotók a Kedvenc kert és kerti tó centrum tulajdonát képezik, szerzői védelem alá eső szellemi termékek, melyek engedély nélküli felhasználását, sokszorosítását és terjesztését a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. tv. tiltja.

Kérjük, ha a cikket, vagy a fotókat szeretné közölni, átvenni, tegyen mellé egy linket, ami ide mutat. Kizárólag ebben az esetben adjuk engedélyünket a közléshez.

Nyitva tartás 2014. október 23. hetében

Tisztelt Vásárlók!

Nyitva tartásunk az alábbiak szerint alakul 2014. október 20. és 26. között:

2014. október 20. (hétfő): 9.00-17.00

2014. október 21. (kedd): 9.00-17.00

2014. október 22. (szerda): 9.00-17.00

2014. október 23. (csütörtök): zárva

2014. október 24. (péntek): 9.00-17.00

2014. október 25. (szombat): 9.00-12.00

2014. október 26. (vasárnap): 9.00-12.00

Akár árvácskát, gyümölcstermőket, esetleg díszcserjéket ültetne, nézzen be hozzánk. Használja ki a kellemes őszi napokat!

Jó kertészkedést kívánunk a hosszú hétvégén!

Amit tudni kell a szabadgyökeres gyümölcstermők ültetési idejéről

Ha Ön szabadgyökeres gyümölcsfa csemetéket, szőlő-, vagy bogyósgyümölcs oltványokat szeretne idén ősszel vásárolni, vagy webáruházon keresztül rendelni mindenképp olvassa el a vásárlók által leggyakrabban feltett kérdésekre adott válaszokat.

Szőlőoltványok
Szőlőoltványok

Mikor érkeznek a szabadgyökeres gyümölcstermő növények?

A szabadgyökeres gyümölcsfa csemetéket, szőlő- és bogyógyümölcs oltványokat 2014. október 20-tól kezdjük értékesíteni és postázni.

Mivel az idei őszi szezonra augusztus 1. óta lehet rendeléseket leadni webáruházunkban, ezért október 20-tól a leadás sorrendjében kezdjük teljesíteni a webáruházas megrendeléseket. Így valószínűleg kell pár nap, mire az Ön rendeléséhez érkezünk. Kérjük, legyen türelmes!

A Kedvenc kert és kerti tó centumban személyesen leadott rendelések tulajdonosait a növények beérkezését követő napon kiértesítjük, hogy átvehetik a növényeket.

Gyümölcsfa csemeték
Gyümölcsfa csemeték

Miért csak október 20-tól árusítunk szabadgyökeres növényeket?

Ennek az az oka, hogy ősszel meg kell várni a szabadgyökeres növények kitermelésével azt az időpontot amikor visszahúzódnak, téli álmukat megkezdik. Ez alapvető fontosságú a kiváló minőségű, könnyen megeredő növényanyaghoz. Ez a dátum többéves tapasztalat alapján október 15. körül érkezik el. Ekkor kezdődik a gyümölcstermő növények (több tízezer darab) kitermelése a földből. Szintén többéves tapasztalat alapján október 20. körül tudjuk megkezdeni a szabadgyökerű növények értékesítését, illetve postázását.

A telepítéshez optimális időpont is október 20. után kezdődik, és tart egészen addig, amíg a talaj át nem fagy, így akár -enyhe idő esetén- decemberben is ültethet. Tehát Ön nem marad le semmiről, sőt a legjobb időpontban tudja elültetni a nyugalmi állapotban lévő gyümölcstermőket, így biztosítva a legjobb eredést.

Akkor miért lehet kapni szabadgyökeres növényeket más kertészetekben már október 20. előtt?

Sajnos, sok helyen tapasztalható a szabadgyökeres növények nem korrekt értékestése.

Azok a növények, amelyeket október 20. előtt már a kertészetekben, multikban, barkácsáruházakban szabadgyökeresként, vagy gyökércsomagoltként árusítanak, vagy tavaly óta senyvedő maradékok, vagy túl korán kitermelt gyümölcstermők. Annak az esélye, hogy ezek a növények kihajtanak tavasszal és fejlődésnek indulnak, igen kicsi. Érdemes megvárni az idén, optimális időpontban kitermelt, jó minőségű oltványokat.

SIKERES TELEPÍTÉST KÍVÁNUNK

Kedvenc kert és kerti tó centrum

Gyümölcstermők Webáruháza

A cikk és az oldalon szereplő fotók a Kedvenc kert és kerti tó centrum tulajdonát képezik, szerzői védelem alá eső szellemi termékek, melyek engedély nélküli felhasználását, sokszorosítását és terjesztését a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. tv. tiltja.

Kérjük, ha a cikket, vagy a fotókat szeretné közölni, átvenni, tegyen mellé egy linket, ami ide mutat. Kizárólag ebben az esetben adjuk engedélyünket a közléshez.

Ültessen most konténeres gyümölcstermőket!

Körték a ládábanAzt már nem kell hangsúlyozni szinte senkinek, hogy a saját termésű gyümölcsnél nincs finomabb, de manapság már az sem elhanyagolható szempont, hogy így nem kell drágán megvásárolni a kedvenc gyümölcseinket, illetve biztosak lehetünk abban, hogy valóban egészséges, vegyszermentes az asztalra kerülő málna, barack, körte.

Szabadgyökeres gyümölcsfa csemetéket, szőlő- és bogyógyümölcs oltványokat csak késő ősszel és kora tavasszal ültethetünk. Azonban aki idén tavasszal lemaradt, annak sem kell őszig várnia!

Életerős konténeres szőlőoltványok
Életerős konténeres szőlőoltványok

Milyen előnyei vannak, ha konténeres gyümölcstermőket ültet a kertjébe?

  • Egész évben ültethetőek a konténeres növények, akinek nincs ideje, vagy kedve a kora tavaszi, vagy késő őszi időben kertészkedni, nyugodtan ültetheti ezeket a növényeket akár augusztusban is. Egyetlen időpont nem megfelelő a konténeresek ültetésére, a tél. De ilyenkor fagyott a talaj, úgy sem tudunk gödröt ásni 🙂
  • Szinte biztos az eredés, mivel a növények gyökere nem sérült, hanem erős, szépen fejlett. A konténeres növényeket az ültetés szinte alig viseli meg.
  • A konténeres gyümölcstermő növények hamarabb fordulnak termőre. Akár már jövőre megkóstolhatja az ültetett növény gyümölcsét.
  • Sokan kételkednek a szabadgyökeres növények életképességében, hiszen késő ősszel, vagy kora tavasszal a kertészetben nem látnak mást pl. egy gyümölcsfa csemetéből, mint pár kopasz ágat, meg a gyökerét. A konténeres gyümölcstermők késő tavasztól- kora őszig gyönyörű leveles állapotban vannak, akár még gyümölcs is terem rajtuk, ezzel sok hobbikertésznek bizonyítják életképességüket. Talán így könnyebb elképzelni, hogy ebből a növényből bizony zamatos gyümölcsöt termő fa lesz.
Fejlett konténeres gyümölcsfa csemeték
Fejlett konténeres gyümölcsfa csemeték

Szolnokon a Kedvenc kert és kerti tó centrumban sokféle konténeres gyümölcstermőt talál. Szépen fejlett gyümölcsfa csemeték, szőlőoltványok, bogyósgyümölcs oltványok, vagy akár különleges gyümölcstermők közül válogathat. Zamatos, ellenálló, jó fajtákat válogattunk össze. Kérheti segítségünket a gyümölcsfajták kiválasztásában, de fényképes leírást tartalmazó jeltáblák is segítenek a tájékozódásban.

Ültetésre fel!

Jó kertészkedést kíván a Kedvenc kert és kerti tó centrum!

Hasznos cikk a témában:

Profi tippek gyümölcsfa csemete vásárláshoz! Miért fontos az érési idő?

Szőlőlugas telepítési tippek

Gyümölcstermő növényeket a kertbe!

A cikk és az oldalon szereplő fotók a Kedvenc kert és kerti tó centrum tulajdonát képezik, szerzői védelem alá eső szellemi termékek, melyek engedély nélküli felhasználását, sokszorosítását és terjesztését a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. tv. tiltja.

Kérjük, ha a cikket, vagy a fotókat szeretné közölni, átvenni, tegyen mellé egy linket, ami ide mutat. Kizárólag ebben az esetben adjuk engedélyünket a közléshez.

Így ültessen palántát!

ParadicsomVégre itt a jó idő, a fagyok végleg elmúltak. A konyhakert már várja, hogy paradicsom, paprika és karalábé palánták kerüljenek az ágyásokba. Megéri ültetni, mert a saját termésű paradicsom íze, hmm…

Hogy biztos legyen a siker, az alábbiakban megosztunk néhány jó tanácsot akár konyhakertbe, akár balkonládába szeretne ültetni paprika, paradicsom vagy másfajta palántát. Nos, mire figyeljen palántázáskor?

Csak jól neveltet

Természetesen minden a jól fejlett, erőteljes gyökérzettel rendelkező, edzett palántánál kezdődik. Érdemes kicsit többet fizetni a cserepes, tápkockás palántákért, mert ezeket nem viseli meg annyira az ültetés, nem fekszenek el a szabadföldbe való kiültetés után, hiszen gyökerei nem sérültek.

Szépen fejlett paradicsom palánták
Szépen fejlett paradicsom palánták eladósorban

Így rögtön fejlődésnek indulnak, hamarabb virágzanak és hamarabb hoznak termést is. A Kedvenc kert és kerti tó centrumban késő tavasztól sokféle konyhakerti növény palántáiból válogathat. Bevált fajták, erőteljes palánták garantálják a sikerélményt.

Tökéletes indítás

Ültetéskor fontos megadni minden lényeges tápanyagot a növénynek akár kertbe ültetjük, akár cserépbe, balkonládába, hiszen ez lesz a jó termés záloga. Készítsünk nagyobb ültető gödröt, mint a palánta gyökérrel átszőtt földlabdája. A gödörben lazítsuk meg a talajt, hogy könnyebben tudjanak a palánták gyökerei terjedni. A gödör aljában lévő földdel keverjünk el két-három marék érett, szerves trágyát (pl. érett marhatrágyát), vagy jó minőségű komposztot. Tovább segíthetjük a palántákat, ha jótékony gombák spóráival kezeljük ültetéskor a növények gyökerét. Az úgynevezett mikorrhiza gombák ugyanis szimbiózisban (hasznos együttélésben) élnek a növénnyel. A növény tápanyagokkal látja el a gombát, a mikorrhiza pedig a növény gyökeréhez kapcsolódó gombafonalakon keresztül sokkal több nedvességet és tápanyagot tud juttatni a növénynek, mintha a palánta csak a saját gyökerét használná. Ezáltal szárazságtűrőbbek és ellenállóbbak lesznek a palánták, nem utolsó sorban pedig többet fognak teremni. Tehát ültetéskor közvetlenül a gyökérhez szórjunk mikorrhiza spórákat tartalmazó granulátumot, Symbivit-et, majd temessük be a gyökeret és tömörítsük a talajt.

Öntözés

Képezzünk mélyedést, ‘tányért’ a palánta töve körül, hogy locsoláskor, vagy esőzéskor ott maradjon a víz, ahonnan be tud szivárogni a gyökérhez. Egész nyáron át rendszeresen, sok vízzel kell locsolni kell a növényeket, csak így számíthatunk jelentős termésre.

Szépítünk és védünk

Hasznos, védő növényeket is telepíthetünk a palánták közé, amelyek távol tartják a kártevőket. Ilyenek például a Bársonyvirág, vagy más néven Büdöske, amely fonalférgek és káposztalepke ellen véd. A Körömvirág  fonalférgek és levéltetű, a Sarkantyúka pedig tripszek és levéltetvek ellen hatásos. Amellett, hogy ezek a növények jó segítőink még díszítenek is a konyhakertben. Általánosságban elmondható, hogy az aromás, illóolajokban gazdag fűszernövényeket, mint pl. a bazsalikom, menta, kapor, fokhagyma, stb. mind használhatjuk védőnövényként a kertben garázdálkodó különböző kártevők elűzésére.

Paradicsom palánta a jó barátjával a Bársonyvirágga
Paradicsom palánta jó barátjával a Bársonyvirággal

Gyomtalanítás

‘Nemszeretem’ munka de fontos, hogy a palánták ágyása, cserepe gyommentes legyen, hiszen a gyomnövények értékes tápanyagokat és nedvességet vesznek el a palántáktól, sőt árnyékolhatják, elnyomhatják őket, így lassítva fejlődésüket. Szükség szerint sekélyen kapáljuk át az ágyást, így elvágjuk a fejlődő gyomok gyökerét, a már kinőtt gyomokat pedig próbáljuk gyökerestől eltávolítani.

Karalábék katonás sorban
Karalábék katonás sorban

Ezek után nincs más hátra, mint betakarítani a munkánk gyümölcsét.

Jó kertészkedést és gazdag termést kíván a

Kedvenc kert és kerti tó centrum

A cikk és az oldalon szereplő fotók a Kedvenc kert és kerti tó centrum tulajdonát képezik, szerzői védelem alá eső szellemi termékek, melyek engedély nélküli felhasználását, sokszorosítását és terjesztését a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. tv. tiltja.

Kérjük, ha a cikket, vagy a fotókat szeretné közölni, átvenni, tegyen mellé egy linket, ami ide mutat. Kizárólag ebben az esetben adjuk engedélyünket a közléshez.

Leander problémák

Tarka levelű, telt virágú rózsaszín leánderHogy áll a leandere?

A teleltetést ugyan átvészelte, de siralmas látványt nyújt? Fel van kopaszodva, sárgulnak a levelei? Nincsenek rajta virágok, bimbók?

Ajjaj! Segítünk.

Sorra vettük a 3 leggyakrabban előforduló leander problémát és tippeket adunk a megoldásukhoz, hogy újra életerős és egészséges legyen a kedvenc dézsanövénye.

1. probléma

Se bimbók, se virágok a leanderen, sárgul és hullik a levele

Sárgul a leander levele
A sárguló, hulló leander levelek tápanyag hiányról árulkodnak

Nézze meg a cserép alját. Ha kilátszanak a gyökerek biztos, hogy át kell ültetni a növényt, mert gyökerei már benőtték a rendelkezésükre álló teret, és a leander elhasználta a földjében lévő tápanyagokat. Ültesse át egy kb. 5 cm-rel nagyobb átmérőjű cserépbe, természetesen kifejezetten leanderek számára összeállított virágföldbe.

Gyökerek a cserép alján?Ideje átültetni a leandert
Gyökerek a cserép alján? Ideje átültetni a leandert

Amennyiben már nem megoldható a nagyobb cserépbe ültetés, mert nagyon nagy méretű a leander, végezzen részleges földcserét. Emelje ki  a növényt földlabdával együtt, óvatosan morzsoljon, rázogasson le a földjéből,  helyezzen friss, speciális leander virágföldet a cserépbe, tegye vissza a növényt, majd töltse fel friss földdel a földlabda tetejét, oldalát is. Végül öntözze meg, hogy a föld be tudjon szivárogni a gyökerek közé.

Ha a gyökerek még nem nőtték ki a cserepet, akkor speciális leander tápra van szükség. Ahogy kikerül a teleltető helyéről, kezdje el  tápozni heti rendszerességgel leanderét. A tápoldatos locsolást augusztus közepén, végén fejezze be, hogy a növény fel tudjon készülni a nyugalmi időszakra.

Amennyiben a nyári hőségben kezdenek sárgulni, hullani a levelek valószínűleg túl hamar kiszárad és túlmelegszik a leander földje. Helyezze a növény cserepét még egy kaspóba, vagy cserépbe és tegyen egy nagyobb alátétet a cserép alá. A dupla cserépfal jobban szigetel és segít megakadályozni, hogy a meleg teraszon szinte megsüljenek a leander gyökerei, az alátétben maradó öntözővizet pedig felszívhatja a növény a nagy hőségben.  Ha van lehetősége, a kert földjébe is süllyesztheti a leander cserepét, így a túlmelegedés mellett még azt is elkerülheti, hogy a szél folyton felborítsa kedvenc, mediterrán virágát.

2. probléma

Hangyák masíroznak a leander szárán, levelén

Nézze át tüzetesen a növényt! Szinte biztos, hogy levéltetűvel, vagy pajzstetűvel fertőződött a leandere.

Pajzstetű a leanderen
Ha ilyen kerekded képleteket talál a levél színén, vagy fonákján, pajzstetű telepedett meg leanderén

Ha gyér a fertőzöttség akár kézzel, vagy szappanos vízzel történő lemosással is eltávolíthatja a kártevőket. Amennyiben nagy a baj, leandereken is használható szerrel permetezzen, nagyon ügyeljen a hígításra és mindig végezzen próba kezelést. Ezzel elkerülheti, hogy esetleg a teljes növényt megégesse a permet.

3. probléma

Csúnyán fel van kopaszodva, formátlan, megnyúlt a leander, virág csak a bokor tetején

Ha kevés a virágzó ág a leanderen metszeni kell
Ha kevés a virágzó ág a leanderen metszeni kell

A legtöbb leanderrel ez a probléma. Ugyanis a tulajdonosa sajnálja visszametszeni. Pedig sokkal dúsabb, kompaktabb, több virágot hozó növényt kapunk, ha időnként megmetsszük a leanderünket. Azonban azt tudnunk kell, hogy azon az ágon amelyet visszametszünk, a metszés évében nem lesz virág, csak rengeteg új hajtás. Ám ez lesz a jövő évi virágözön biztosítéka.

Tehát a metszés módja a következő: minden évben tavasszal válasszon ki egy-két megnyúlt felkopaszodott, csúnya ágat a leanderen és metssze vissza 1/3-ára. Azokon az ágakon lesz virág nyáron, amelyet nem metszett meg, a  visszavágott ágak pedig elkezdenek új hajtásokat hozni. Ha minden évben így tesz, akkor mindig szép, zöld, leveles és virágos lesz a leander alsó része is, a bokra pedig tömzsi a sok új ágtól.

Szakszerűen gondozott leander bokor
Szakszerűen gondozott leander bokor

Ha ugyanezeket a problémákat észleli növényén, ne késlekedjen elvégezni a szükséges teendőket. A Kedvenc kert és kerti tó centrumban mindent megtalál amivel újra formába hozhatja leanderét, hogy ismét a kert, vagy a terasz sztárja legyen. Speciális, leandereknek való földet, tápoldatot, lombtrágyát, cserepeket vásárolhat sőt, egyedülálló leander színválasztékunkból még bővítheti is gyűjteményét.

További hasznos cikk a témában: Leanderek gondozása profin

A cikk és az oldalon szereplő fotók a Kedvenc kert és kerti tó centrum tulajdonát képezik, szerzői védelem alá eső szellemi termékek, melyek engedély nélküli felhasználását, sokszorosítását és terjesztését a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. tv. tiltja.

Kérjük, ha a cikket, vagy a fotókat szeretné közölni, átvenni, tegyen mellé egy linket, ami ide mutat. Kizárólag ebben az esetben adjuk engedélyünket a közléshez.

Meddig szabad szabadgyökeres növényeket ültetni?

szabadgyökeres növények ültetése
Talán ez a kérdés fogalmazódik Önben is?
A tavaszi nyitás óta eltelt bő egy hónap és mostanában a leggyakrabban elhangzó kérdés a vevők részéről, hogy “nincs késő már gyümölcstermő szabadgyökeres növények ültetéséhez? Egyáltalán meddig szabad szabadgyökeres növényeket ültetni? “
.szabad
A válaszunk pedig csak az lehet, hogy
  • aki betartja a szabadgyökeres növényekre vonatkozó ültetés szabályait,
  • ültetés után gondosan megmetszi, majd
  • száraz időben folyamatosan locsolja az elültetett csemetéket,

az április közepéig biztonsággal vásárolhat és ültethet szabadgyökeres növényeket. Természetesen, minél hamarabb földbe kerülnek a csemeték, oltványok, annál jobb.
Tehát hajrá, ültetésre fel, még nem késő!

Használja ki kertjét! Ültessen gyümölcstermő szabadgyökeres növényeket most! Szüreteljen, akár már jövőre. Rendeljen itt: Gyümölcstermők Webáruháza

További hasznos cikkek a témában:

Így ültessünk gyümölcsfát!

Így ültessünk gyökeres szőlőoltványt!

Így ültessünk egrest!

Ez a cikk, és a fotók a Kedvenc kert és kerti tó centrum tulajdonát képezik, szerzői védelem alá eső szellemi termékek, melyek engedély nélküli felhasználását, sokszorosítását és terjesztését a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. tv. tiltja.

Kérjük, ha a cikket, vagy a fotókat részben vagy egészben szeretné közölni, átvenni, tegyen mellé egy linket, ami ide mutat. Örülünk egy erről szóló e-mailnek is. Ebben az esetben szívesen adjuk engedélyünket a közléshez.

Kora tavasszal virágzó növények a kertben

Tavasszal virágzó növények: KrókuszKülönösen hálásak vagyunk azoknak a tavasszal virágzó növényeknek, amelyek már tél végén, kora tavasszal megörvendeztetnek bennünket virágaikkal. Hiszen ilyenkor még olyan kopár a kert, hogy minden színnek, virágnak duplán örül az hobbikertész.

Ha most szeretnénk telepíteni kertünket, vagy szeretnénk kora tavasszal is dekoratívvá tenni, akkor érdemes olyan cserjéket, évelőket, hagymásokat is ültetni, amelyek már január, február, március folyamán megörvendeztetnek bennünket virágaikkal. Amikor az ilyen korán, tavasszal virágzó növények helyét tervezzük, ne csak az általuk kedvelt fekvést vegyük figyelembe, hanem azt is, hogy olyan helyre kerüljenek, ahol virágzáskor minden nap láthatjuk őket, tehát ne a kert eldugott részébe. Hiszen ilyenkor még nem ülünk a teraszon, nem tartózkodunk olyan sokat a kertben, mint nyáron. A bejárathoz vezető úthoz közel lévő, vagy az ablakból jól látható kertrész a legmegfelelőbb az ültetéshez. Így gyönyörködhetünk bennük akkor is, ha épp nem a kertben tartózkodunk, felvidíthatnak, ha reggel munkába indulunk.

Nézzük néhány kedvencünket a teljesség igénye nélkül, kedvcsinálónak:

Ha tavasszal virágzó növények, akkor talán a hagymás növények, azok közül is a hóvirág jut mindenkinek elsőként eszébe. Rengeteg fajtája van és már januártól virágzik ez a szerény tavaszi virág. Ültessük 5-10 cm mélyen ősszel, ágyások szegélyeként, cserjék alá, vagy sövény elé nagyobb csoportokba, esetleg más tavaszi hagymás szomszédságába, félig napos helyre.

Tavasszal virágzó növények: Hóvirág
A Hóvirág dacol a későn jövő téllel is

Nagy kedvenc az akár cserépben az asztalra is tehető Krókusz, vagy más néven Sáfrány. Ha ősszel cserépbe ültetünk pár Krókusz hagymát, 6 hétre sötét, pár fokos helyre tesszük, már januárban feldobhatjuk vele az asztalunkat. A kertbe csoportosan ültessük, kora ősszel, 6-10 cm mélyre. Balkonládában is szépen mutat, vagy ágyások szegélyeként. Természetes hatást kelt, ha nagyobb csoportokban fűbe ültetjük, viszont így csak elvirágzásuk után vághatjuk a füvet.

Tavasszal virágzó növények: Krókusz
Kedvesen kandikál ki egy csoport Krókusz az avarból

Díszcserjék közül a Téli jázmin, majd az Aranyvessző nyitják a virágzást.

A Téli jázmin egy csüngő jellegű, 2-3 m magasra is megnövő cserje, amely már januárban nyitja sárga virágait. Napra, vagy akár félárnyékba is nyugodtan ültethető a kertben, de nevelhetjük dézsában is. Az Aranyvessző hasonló fekvésben érzi jól magát, mint a Téli jázmin. Virágzás után, tavasszal vágjuk vissza. Ültethetjük nyírott, vagy szabadon növő sövényként, de egyedül, szoliterként is nagyon jól mutat.

Tavasszal virágzó növények: Aranyvessző
Elterjedt díszcserje a kertekben az Aranyvessző

A Díszbirs ágai gazdagon berakodnak virágokkal már márciusban. Sok színárnyalatban ültethető a sötét pirostól a narancsos piroson, rózsaszínen keresztül, a fehérig. Magassága fajtától függően 1-2 m lehet. Ritkán metsszük, inkább csak fiatalítsuk néhány évente, mert virágait a több éves ágakon hozza. Napos helyre, szoliterként, vagy nyíratlan sövényként ültessük. Hívatlan vendégek ellen is jó szolgálatot tesz ingatlan határolóként, mert tövises.

Tavasszal virágzó növények: Díszbirs
Igazán figyelem felkeltő lehet egy Díszbirs bokor a tavaszi kertben

Persze most csak a legismertebb kora tavasszal virágzó növényből válogattunk, a többit szívesen megmutatjuk kertészetünkben!

Jó kertészkedést kíván a Kedvenc kert és kerti tó centrum!

Ez a cikk, és a fotók a Kedvenc kert és kerti tó centrum tulajdonát képezik, szerzői védelem alá eső szellemi termékek, melyek engedély nélküli felhasználását, sokszorosítását és terjesztését a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. tv. tiltja.

Kérjük, ha a cikket, vagy a fotókat részben vagy egészben szeretné közölni, átvenni, tegyen mellé egy linket, ami ide mutat. Örülünk egy erről szóló e-mailnek is. Ebben az esetben szívesen adjuk engedélyünket a közléshez.