Általános szerződési feltételek

Az Általános szerződési feltételek részletes leírásával segítséget szeretnénk nyújtani webáruházunk felhasználóinak.

Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni a Gyümölcstermők Webáruházának, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételek című leírásunkat és kizárólag abban az esetben vegye igénybe szolgáltatásainkat, amennyiben minden pontjával egyetért, és kötelező érvényűnek tekinti magára nézve.

Jelen dokumentum nem kerül iktatásra, kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre, későbbiekben nem kereshető vissza, magatartási kódexre nem utal.

Gyümölcstermők Webáruházát az Internet és egy megfelelő eszköz használatával, amit a teljesség igénye nélkül: személyi számítógépnek, mobilkommunikációs eszköznek (mobiltelefonnak), hordozható számítógépnek is hívhatunk a http://kerteszetszolnok.eu/gyumolcstermok_webaruhaza/cím megfelelő helyre való beírása után érhetnek el.

Mivel a szerződés úgy jön létre a fogyasztó, mint vevő és a fogyasztónak nem minősülő szervezet, esetünkben a Plantráció Kft. között, hogy a szerződés megkötéséhez egy távközlő eszközt használunk a szerződést távollevők között kötött szerződésnek nevezzük.

A Gyümölcstermők Webáruházában mindazok vásárolhatnak, akik regisztrálták magukat honlapunkon és vásárlási feltételeinket elfogadták. A Plantráció Kft. a szerződés megkötése előtt, de legkésőbb a szerződés megkötésekkor köteles a vevőt tájékoztatni a kormányrendeletben leírt feltételekről. Így a Gyümölcstermők Webáruházába való regisztráció a távszerződés elfogadásához (feltételezett elolvasásához) kötött. Regisztrálni, illetve meglévő adatainkkal belépni, azokat módosítani bármikor lehetséges. Regisztráció után azonnal megkezdhetik vásárlásukat a Gyümölcstermők Webáruházában.

A Megrendelőlap elküldésével és annak a Gyümölcstermők Webáruháza által maximum 48 órán belül történő visszaigazolásával a 17/1999.(II.S.) Korm. rendelet alapján távollévők közötti szerződés jön létre a Gyümölcstermők Webáruháza (Plantráció Kft. H-5000 Szolnok, Sarló utca 29.; adószám: 24799333-2-16; cégjegyzékszám: 16 09 015516; telefon: +36-56/374-384; +36-70/455-53-16) mint Szállító, valamint a Megrendelő, mint Vevő között, mely megkötendő szerződés a hatályos jogszabályok alapján nem minősül írásban foglalt szerződésnek, így iktatásra nem kerül, a későbbiekben nem kereshető vissza, illetve magatartási kódexre nem utal! A szerződés nyelve magyar és magyar nyelven kerül megkötésre.

A távszerződés megkötésével

  • A Plantráció Kft., Szállító köteles a Vevő által megjelölt szállítási lehetőség útján a Vevő által a Megrendelőlapon kiválasztott termékeket az azon megjelölt szállítási címre eljuttatni. Amennyiben a megrendelés teljesítése bármilyen okból akadályba ütközik, pl. „készlethiány” miatt, úgy a Szállító köteles haladéktalanul e-mail, vagy telefon útján felvenni a kapcsolatot a Vevővel a továbbiak egyeztetése érdekében.
  • Vevő köteles az általa feladott Megrendelőlapon megjelölt és a Szállító által a megadott címre kiszállíttatott termékeket átvenni, a Szállító által küldött visszaigazoláson feltüntetett vételárat, szállítási költséget készpénzben a kézbesítő, átadó részére kifizetni.
  • Vevő az áru átvételétől számított 14 naptári napon belül indokolás nélkül elállhat, ez esetben azonban köteles azt a Szállítónak visszaszolgáltatni és viselni az ezzel kapcsolatosan felmerülő költségeket. A 14 naptári napos elállás alól kivételt jelentenek a szabadgyökeres, és a konténeres növények, mert a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 29. § (1) bekezdés d) pontja alapján romlandó, vagy minőségét rövid ideig megőrző termék tekintetében nem gyakorolhatja elállási jogát a fogyasztó.
  • Amennyiben a Szállító a szerződésben meghatározott módon helyettesítő áruval teljesít, az elállási jog gyakorlása folyamán az áru visszaszolgáltatásával kapcsolatos költségeket a Szállító viseli.
  • A Szállító nem követelhet a Vevőtől ellenszolgáltatást, ha olyan árut értékesít, amelyet a Vevő nem rendelt meg.

A webáruház működésével, megrendelési, és szállítási folyamatával kapcsolatosan felmerülő kérdések esetén a megadott elérhetőségeinken rendelkezésére állunk

A szerződés megkötése előtt kötelesek vagyunk a fogyasztót tájékoztatni:

A cégadatokról:
Cégnév: Plantráció Kft.
Székhely: 5000 Szolnok. Sarló utca 29.
Cégjegyzék szám: 16 09 015516
Kibocsájtó cégbíróság: Szolnoki Törvényszék Cégbírósága
Adószám: 24799333-2-16
Telefonszám: +36-56/374-384, +36-70/455-53-16
Felelős személy: Tolnai Krisztina

A szerződés lényeges tulajdonságai az alábbiak szerint határozhatóak meg:

  1. A szerződés tárgyának lényeges tulajdonságai
  2. Megvásárolható termékek körének bemutatása
  3. A kínált termékek kategória besorolása
  4. Rendelési információk ismertetése
  5. A megrendelések feldolgozásával kapcsolatos információk
  6. Az ellenszolgáltatásról
  7. Rendelés lépéseinek bemutatása
  8. Félrekattintások kijavításának technikai feltételei
  9. Csomagolással kapcsolatos információk, tudnivalók
  10. Házhoz szállítással kapcsolatos információk, tudnivalók
  11. Csomagolási és szállítási díjaink
  12. Megrendelés értékének kiegyenlítésével kapcsolatos információk
  13. Felhívás a csomagok átvételével kapcsolatosan
  14. Jótállási, garanciális információk, tudnivalók
  15. Az elállási jog ismertetése
  16. Elállási jog gyakorlásának menete
  17. Panaszkezelés
  18. Adatkezelési tájékoztató
  19. Egyéb rendelkezések

A szerződés tárgyának lényeges tulajdonságai:
A szerződés tárgya a Plantráció Kft. által üzemeltetett Gyümölcstermők Webáruházában megvásárolható valamennyi árucikk, melyek lényeges tulajdonságairól a termék nevére, vagy a fotójára való kattintás után olvashat részletesen.

Megvásárolható termékek körének bemutatása:
A Plantráció Kft. által üzemeltetett Gyümölcstermők Webáruházában szabadgyökeres gyümölcsfa csemeték, szabadgyökeres bogyósgyümölcs oltványok, szabadgyökeres szőlőoltványok,
konténeres gyümölcsfa csemeték, konténeres bogyósgyümölcs oltványok, konténeres szőlőoltványok, konténeres rózsaoltványok, virághagymák, fűmagok és az ezek ültetéséhez, gondozásához szükséges termésnövelő anyagok, tápanyagok és kiegészítő termékek vásárolhatók meg. Az áruházban megjelenített termékek csak online, házhoz szállítással rendelhetőek meg.

A kínált termékek kategória besorolása:

  • Eredést segítő, termést/virágzást növelő termékek
  • Kiegészítők telepítéshez, gondozáshoz
  • Hagymás, gumós virág fajták
  • Rózsa fajták
  • Alma fajták
  • Körte fajták
  • Nashi, japánkörte fajták
  • Birs fajták
  • Szilva fajták
  • Cseresznye fajták
  • Meggy fajták
  • Őszibarack fajták
  • Nektarin fajták
  • Kajszibarack fajták
  • Naspolya fajták
  • Mandula fajták
  • Dió fajták
  • Mogyoró fajták
  • Szőlő fajták
  • Málna fajták
  • Szeder fajták
  • Szedermálna fajták
  • Köszméte fajták
  • Ribiszke fajták
  • Riszméte fajták
  • Áfonya fajták
  • Datolyaszilva, kakiszilva fajták
  • Füge fajták
  • Kiwi fajták
  • Kamcsatkai mézbogyó fajták
  • Goji bogyó, Lycium fajták
  • Homoktövis fajták
  • Húsos som fajták
  • Kökény fajták
  • Bodza fajták
  • Berkenye fajták
  • Szamóca fajták

A termékekre vonatkozóan megjelenített árak tartalmazzák a törvényben előírt áfát, azonban nem tartalmazzák a házhoz szállítás és a csomagolás költségét.

Rendelési információk:
A Gyümölcstermők Webáruházában regisztráció nélkül is van lehetősége nézelődni, tájékozódni, terméket kosárba helyezni! A Gyümölcstermők Webáruházában történő vásárlás azonban regisztrációhoz kötött! Rendeléseket csak a Gyümölcstermők Webáruházán keresztül van módunkban fogadni!

A megrendelések feldolgozásával, szállításával kapcsolatos információk:
A webáruházból érkező megrendelések feldolgozása, március 1. és november 30. között, munkanapokon 10:00 és 16:00 óra között, 1-3 munkanapon belül történik.

A december 1. és február 28. között leadott rendelések, március 1-től, munkanapokon 10:00 és 16:00 óra között, 1-3 munkanapon belül kerülnek feldolgozásra.

Általános teljesítési/szállítási határidő -március 1. és november 30. között- a visszaigazolástól számított 1-10 munkanapon belül. December 1. és február 28. között leadott, növényt is tartalmazó megrendeléseket, a beérkezés sorrendjében március 1-től, a visszaigazolástól számított 1-10 munkanapon belül teljesítjük.

Fenntartjuk a jogot, hogy az időjárásnak megfelelően, figyelembe véve a növények ültetéséhez optimális körülményeket, megváltoztassuk a növényeket is tartalmazó megrendelések postázásának kezdeti (március 1.) és záró (november 30.) időpontját. Erről minden esetben tájékoztatjuk a vevőket.

A termékek adatlapján megjelenített növény képek az adott fajta gyümölcsét mutatják, illusztrációként szerepelnek. A termésnövelők, talajaktivátorok, trágyák esetében a képek az adott termék kinézetét mutatják, illusztrációként szerepelnek. Cégünk nem vállal felelősséget az esetleges technikai ismertetők a beszállító, vagy rajta kívül álló okok miatt történő előzetes bejelentés nélküli változása miatt. Ugyanakkor mindent megtesz azok aktualizáltságáért! Fenntartjuk a jogot a már visszaigazolt megrendelések visszautasítására részben, vagy teljes egészben. Részben történő teljesítés kizárólag a megrendelővel történő egyeztetést követően kerülhet sor!

Az ellenszolgáltatásról:
Beleértve az ellenszolgáltatáshoz kapcsolódó egyéb fizetési kötelezettségeket is. Az ellenszolgáltatás a termék ára, a kapcsolódó fizetési kötelezettségek a vásárolt termék kiszállítási és csomagolás díját jelentik. A termékek mindenkori ára a termék adatlapján található, amely Magyar Forintban értendő és tartalmazza a mindenkori Áfát. A kapcsolódó fizetési kötelezettségek a házhoz szállítás díjszabásáról szóló tájékoztatóban olvashatók. Ezeket a fizetési kötelezettségeket a webáruház rendszere a vásárlás során automatikusan generálja, amit ön is figyelemmel kísérhet a kosár tartalmánál.

Rendelés lépéseinek bemutatása:
A Gyümölcstermők Webáruházában felhasználói fiók létrehozása, azaz regisztráció nélkül is nézelődhet, tájékozódhat, ismerkedhet a termékeinkkel, szolgáltatásainkkal, árainkkal.

Termékeinket a különböző gyümölcsök, illetve az eredést segítő, termés növelő termékek szerint soroltuk kategóriákba. A különböző termékkategóriák az áruház főoldalán középen lévő fényképes felsorolásból választhatóak ki. Egy kategórián belül -az abba a kategóriába tartozó- gyümölcsfajták, illetve termékek találhatók.

A termék adatlapjára a nevére, illetve a fényképére való kattintással jut. Itt részletesen olvashat a kiválasztott termék jellemzőiről. Az adatlap alján megtalálja azokat az ajánlott termékeket, növényeket, amelyeket szintén hasznos megvásárolni az kiválasztott növényhez.

Vásárlás:

1.     Vásárlási szándékát legalább egy termék kosárba való helyezésével foganatosíthatja. Mégpedig az áruházban megvásárolható termékek oldalán található ”Kosárba” gombra kattintva. Amikor is még nem vásárolja meg a terméket, csak behelyezte az Ön virtuális kosarába. Az Ön kosarának részletes tartalma és annak aktuális értéke elérhető az oldal jobb alsó sarkában folyamatosan látható kosárra való kattintással. Kosara tartalmát a vásárlás alatt bármikor, bármennyiszer módosíthatja, a mennyiségek numerikus átírásával, illetve törölheti azokat a “Kosár ürítése” gombbal, folytathatja a vásárlást a “Vásárlás folytatása” gombbal, vagy megrendelheti a kosárban lévő termékeket a “Megrendelés” gombra kattintva!

2.     Amennyiben vásárlását befejezte, kattintson a „Kosár” gombra és kosarának tartalmát ellenőrizze. Itt megtalálja a csomagolási és szállítási díjat. Amennyiben regisztrált felhasználó, akkor itt is tud belépni az ön titkos belépési adataival. Ha nem visszatérő vásárlója az oldalnak kattintson a regisztráció menüpontra, ahol értelemszerűen töltse ki a vásárláshoz szükséges adatokat.

3.     Amint a rendszer beléptette az ön által megadott hozzáférési adatokkal, úgy a kosár megjelenik és Megrendelés gombra rákattintva a pénztárhoz jut!

4.    Kérjük olvassa át szállítási címet, vagy amennyiben szükséges adjon meg másikat! Majd nyomja meg a tovább gombot!

5.     Következő lépésként a számlázási információk jelennek meg, melyeket szintén ellenőrizzen, és ha javítani szeretne, kérem kattintson “A számlázási cím megegyezik a szállítási címmel” sor mellett bal oldalon található négyzetben található pipára, így számlázási adatai szerkeszthetővé válnak. Töltse ki az adatokat és ha mindent rendben talál az adataiban, kérem nyomja meg a “Tovább” gombot!

6.     A számlázási oldalon szintén a regisztrációkor megadott adatokkal találkozhat, melyek módosítását szintén a “Módosít” gomb megnyomásával eszközölheti! Az adatok helyessége esetén a “Rendelés leadása” gomb megnyomásával rendelését elküldi számunkra.

7.     Rendeléséről a “Megrendelés” gomb megnyomása után azonnal kap egy rendelésértesítőt a Gyümölcstermők Webáruházától a megadott email címére! Figyelem csak akkor képes rendelésértesítőt/ kiszállítási értesítőt küldeni a rendszer, ha ön az email címét helyesen (elírás mentesen) írta be a regisztrációnál!  Rendelése állapotát nyomon követheti a “Fiókom” menüpontban.

Félrekattintások kijavításának technikai feltételei:
A Gyümölcstermők Webáruházában a félrekattintások és adatbeviteli hibák kijavításának lehetőségét a „Kosár” menüpontba való navigálás után alkalmazhatja, ahol látható a kiválasztott termék megnevezése, a darabszám, illetve az Áfával növelt vételár is. Alul az összes fizetendő vételárat látja. Amennyiben változtatni szeretne rendelésén, vagy véletlenül olyan terméket helyezett a kosarába amit nem szeretett volna úgy a darabszám mellett található rubrikába írhatja be a módosított mennyiséget és a rendszer néhány másodperc múlva módosítja a kosarát. Ha téves terméket választott úgy vigye a kurzort a téves termék nevére majd a jobb oldalon a részösszeg mellett megjelenő “x” jelre kattintson, így a termék eltűnik a listáról. Az összes terméket törölheti ezzel a módszerrel, vagy azzal ha “Kosár ürítése” gombra kattint, úgy az ön virtuális kosara kiürül.

Csomagolással kapcsolatos információk, tudnivalók:

Csomagolás előtt a szabadgyökeres növények gyökerét 12-24 órán át vízbe állítjuk, a konténeres növényeket meglocsoljuk, így gátolva a szállítás ideje alatti kiszáradást. A megrendelt terméket minden esetben gondosan -a növény lehető legnagyobb védelmét szem előtt tartva- fóliába és/vagy kartonpapírba csomagolva juttatjuk el a megrendelőnek!

Házhoz szállítással kapcsolatos információk, tudnivalók:

A házhoz szállítást a Plantráció Kft. saját maga, vagy megbízásából a Magyar Posta végzi.

A Magyar Posta az ország egész területén teljesíti a kiszállítást, a csomag felvételétől (nem a megrendeléstől!) számított 24/48 órán belül. A csomagok kézbesítése munkanapokon történik 8-17 óra közötti időszakban. Kérem, olyan címet adjon meg szállítási adatainál, ahol a szállítás napján biztosan tartózkodik valaki, aki át tudja venni a csomagot. Amennyiben ebben időszakban nem tartózkodik otthon, szállítási címként célszerű (amennyiben van rá lehetősége) munkahelyi címet megadni. Ellenkező esetben a Magyar Posta munkatársa értesítőt hagy az ön címén, mely értesítővel az azon megadott postán veheti át a rendelt terméket! A postán 5 napig őrzik a csomagot, utána visszaszállításra kerül a Gyümölcstermők Webáruházába!

Csomagolási és szállítási díjaink:

1-10 000 Ft megrendelési értékig 2 500 Ft

10 001 -20 000 Ft megrendelési értékig 3 200 Ft

20 001 -30 000 Ft megrendelési értékig 4 250 Ft

30 001 -40 000 Ft megrendelési értékig 5 300 Ft

40 001- 50 000 Ft megrendelési értéktől 6 200 Ft

50 001- 60 000 Ft megrendelési értékig 7 100 Ft

60 001- 70 000 Ft megrendelési értékig 8 000 Ft

70 001-80 000 Ft megrendelési értékig 8 900 Ft

80 001-90 000 Ft megrendelési értékig 9 800 Ft

90 001- 100 000 Ft megrendelési értékig 10 700 Ft

100 001 Ft megrendelési értéktől 11 600 Ft

Megrendelés értékének kiegyenlítésével kapcsolatos információk:

• Utánvéttel, a csomag átvételekor a postásnak, futárnak egy összegben, készpénzzel kell fizetnie.
• A Shop rendszere jelenleg nem támogatja a hitelkártyás és egyéb Online fizetési megoldásokat.
• Az árak Magyar Forintban értendők és tartalmazzák az ÁFÁ-t.
• A 100 000 Ft, vagy azt meghaladó összértékű (tehát a csomagolási és szállítási díjat is tartalmazó) megrendeléseket csak 30 % foglalót tartalmazó számla előzetes megfizetése után szállítjuk ki. Ez esetben a rendelés átvételekor természetesen a vételárnak csak a fennmaradó 70 %-át kell kifizetni. A részletekről a megrendelés elküldését követően emailben tájékoztatjuk.

Házhoz szállítás során készpénzzel fizető megrendelőink a szállítónak, illetve postásnak fizetik ki az áru ellenértékét, aki erről elismervényt ad. A fizetendő végösszeg a megrendelés összesítője és visszaigazoló levél alapján minden költséget tartalmaz.
A számlát a csomag tartalmazza. Kérjük a csomagot kézbesítéskor a futár, postás, áruátadó előtt szíveskedjék megvizsgálni, és esetlegesen a csomagoláson észlelt komoly sérülés esetén kérje jegyzőkönyv felvételét és ne vegye át a csomagot. Utólagos, jegyzőkönyv nélküli reklamációt nem áll módunkban elfogadni!

Ön minden esetben számlát kap a megrendelt termékekről a rendelést teljesítő Gyümölcstermők Webáruházától.

FIGYELEM!

A Plantráció Kft. – Gyümölcstermők Webáruháza a Magyar Köztársaság határain kívül eső szállítási címmel leadott megrendeléseket, jelen állapot szerint sajnos nem tudja teljesíteni!

Felhívás a csomagok átvételével kapcsolatosan:

Kizárólag abban az esetben rendelje meg a kívánt termékeket, amennyiben a csomag átvételekor ki tudja fizetni annak díját! Át nem vett, visszaküldött csomagok esetén a visszaszállítás díját a megrendelőre terheljük.

Felhívjuk figyelmét, hogy a csomag át nem vétele nem módja a 14 napos elállás gyakorlásának!

Jótállási, garanciális információk, tudnivalók:

A gyorsan romló termékre – növényekre – minőségi, mennyiségi reklamációt, észrevételt az átvétel után 24 órán belül fogadunk el.

*Vevőszolgálat:
Elektronikus levélcímünk:webshop@kerteszetszolnok.eu
Postai címünk (kizárólag levelezési cím): Plantráció Kft. 5000 Szolnok, Sarló utca 29.
Telefonszámunk: +36-56/374-384, +36-70/455-53-16

Dísznövényekre a (kellék)szavatosság szabályai (Ptk. 6:157-167.§) szerint tartozunk helytállási kötelezettséggel, hibás teljesítés esetén. Részletek: Tájékoztató a fogyasztói jogokról a hatályos Ptk. alapján

A csomagátvételt követően minél gyorsabban csomagolja ki a növényeket és azonnal ültesse el, vagy ha nincs lehetősége azonnal elültetni, a szabadgyökerű növényeket vermelje le (a növény gyökerét ideiglenesen ássa el földbe, vagy homokba és tartsa nedvesen ültetésig), a konténeres növények földjét tartsa nedvesen.

Probléma esetén írjon ügyfélszolgálati e-mail címünkre: webshop@kerteszetszolnok.eu

Egyéb forgalmazott kiegészítő, termésnövelő, talajaktiváló termékeinkre cégünk a gyártó által vállalt garanciát vállalja. Az ettől eltérő szavatossági és garanciális idő az adott árucikken van feltüntetve, ill. a mellékelt garanciális okmányokon szerepel.

Kérjük, a számlát feltétlen őrizzék meg, mert bármilyen garanciális problémát csak ennek megléte esetén tudunk érvényesíteni.

Az elállási jog ismertetése:

14 naptári napos elállási jog ismertetése:
Kedves Megrendelőnk! Ön az áru átvételét követő 14 naptári napon belül indoklás nélkül elállhat megrendelésétől és a szerződéstől, az elállási határidő a termék átvételekor kezdődik, ezért arra kérnénk , hogy a termék átvételét igazoló papírokat gondosan őrizze meg a későbbi félreértések elkerülése érdekében! A 14 naptári napos elállás alól kivételt jelentenek a szabadgyökeres, és a konténeres növények, mert a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 29. § (1) bekezdés d) pontja alapján romlandó, vagy minőségét rövid ideig megőrző termék tekintetében nem gyakorolhatja elállási jogát a fogyasztó. Elállási jogának gyakorlása esetén a Plantráció Kft. – Gyümölcstermők Webáruháza – köteles az Ön által kifizetett teljes összeget haladéktalanul, de legkésőbb az elállást és az áru visszaszolgáltatását követő 8 napon belül visszatéríteni. Az elállási jog gyakorlása miatt az áru visszaszolgáltatásával kapcsolatban felmerült költségeket Ön, azaz a vásárló viseli. A vásárlót ( Önt ) ezen felül egyéb költség nem terheli. Ezen kívül a Plantráció Kft. felelős a szállítás során keletkező károkért egészen addig, amíg a vásárló ( Ön ) a terméket át nem vette.

Amennyiben a Plantráció Kft. a Vevő részére nem küldi meg a törvényben előírt írásbeli megerősítést, úgy az utólag megküldött írásbeli megerősítés kézhezvételétől számított 14 naptári nap elteltéig, legfeljebb azonban a termék kézhezvételének napjától számított egy évig gyakorolhatja az elállás jogát.

Írásban történő elállás esetén a vevőnek elegendő az elállási nyilatkozatát, igazolható módon, 14 naptári napon belül feladni, mely feladásnak a költsége a vevőt terheli, ami után a visszavásárlási garancia a fentebb leírtak alapján érvényesíthető.

Vásárlási szándékától – indoklás és egyéb költség, kötelezettség nélkül – rendelése feldolgozási folyamata során is elállhat. Amennyiben a termék szállításra át lett adva a kiszállítónak, a Plantráció Kft. részéről a feldolgozás megtörtént, melyről minden esetben email értesítőt kap. Az értesítő email kiküldésének időpontjától az alább olvasható módok egyikével gyakorolhatja elállási szándékát! Segítségért forduljon vevőszolgálatunkhoz.*

Elállási jogát mikor nem gyakorolhatja:

Eltérő megállapodása hiányában Ön nem gyakorolhatja az elállási jogot, amennyiben olyan terméket vásárolt amely az Ön “fogyasztó” személyéhez kötött, illetve amelyet az Ön a “fogyasztó” utasításai alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy amely természeténél fogva nem szolgáltatható vissza vagy gyorsan romlandó! A 14 naptári napos elállás alól kivételt jelentenek a szabadgyökeres, és a konténeres növények, mert a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 29. § (1) bekezdés d) pontja alapján romlandó, vagy minőségét rövid ideig megőrző termék tekintetében nem gyakorolhatja elállási jogát a fogyasztó.
A kormányrendeletben foglaltaktól, adott esetben csak a Vevő javára térhetünk el.

Elállási jog gyakorlásának menete:
Amennyiben élni szeretne elállási jogával, annak jelzését megteheti a megadott elérhetőségeink valamelyikén írásban, telefonon, elektronikus levélben, illetve személyesen!

*Vevőszolgálat:

Személyesen: Kedvenc kert és kerti tó centrum, Plantráció Kft. 5000 Szolnok, Thököly út. 80.
Elektronikus levélcímünk:webshop@kerteszetszolnok.eu
Postai címünk(kizárólag levelezési cím): Plantráció Kft. 5000 Szolnok, Sarló utca 29.
Telefonszámunk: +36-56/374-384, +36-70/455-53-16

Postai úton, írásban történő jelzés: A Plantráció Kft. 5000 Szolnok, Sarló utca 29. címre küldött elállási nyilatkozatát a postára adás időpontjától vesszük figyelembe. A levélnek tartalmaznia kell az ön rendelése folyamán megadott nevét, illetve az átvétel időpontját igazoló dokumentum fénymásolatát, továbbá a teljes összeg visszafizetésének módját! “utalás, postai csekk”. Ajánljuk az alábbi adatok feltüntetését is, melytől természetesen az ön döntése alapján eltérhet. ( Telefonszám, pontos cím, rendelésének azonosítója, bankszámla szám – melyre a visszautalást kéri ) Postai úton történő jelzés esetén feltétlenül ajánlott küldeményként adja fel elállási szándékát, így tudja igazolni a postára adás dátumát.

Telefonon történő jelzés: A +36-56/374-384, vagy a +36-70/455-53-16 telefonszámon történő elállási szándékát a telefonon történő jelzés időpontjától számoljuk. Telefonos jelzése során kérjük jelezze munkatársunk felé elállási szándékát, illetve kérjen visszahívást az adatok egyeztetése végett. Erre azért van szükség, mert az üzletben lévő munkatársak nem mindig tudnak önnek egyértelmű választ adni az elálláshoz szükséges adatokról! Amennyiben megadja elérhetőségét, a lehetőségeinkhez képest minél hamarabb felveszi önnel a kapcsolatot az adott szakkollégánk! Persze Ön ettől eltérhet, és az adott kollégának is jelezheti elállási szándékát az alábbi adatok megadásával: Az Ön neve, rendelésének azonosítója, utalásos visszafizetés esetén a bankszámla száma, postai visszafizetés esetén a pontos címe. Ugyanakkor postai úton el kell juttatnia címünkre a termék átvételének időpontját igazoló dokumentum másolatát, melyet megtehet elektronikus levélben küldött mellékletként is!

Elektronikus levélben történő jelzés: Elállási szándékát az webshop@kerteszetszolnok.eu email címünkre küldheti, melyet a beérkezés időpontjától vesszünk figyelembe! Az elektronikus levél amennyiben lehet tartalmazza az Ön nevét, a rendelésének azonosítóját, a termék átvételének időpontját igazoló dokumentum másolatát mellékletként, illetve a teljes összeg visszafizetésének módját! “utalás, postai csekk” Utalás esetén az ön bankszámla számát! Postai csekk esetén a pontos címét!

Személyes elállási szándék jelzése: Személyes elállási szándékát március 1-től november 30-ig, a Plantráció Kft. 5000 Szolnok, Thököly út 80. alatt található Kedvenc kert és kerti tó centrumban, december 1-től február 29-ig a Plantráció Kft. irodájában 5000 Szolnok, Sarló utca 29. alatt is érvényesítheti. Kérjük nyitvatartási időben a vásárolt termékkel, illetve az átvétel időpontját igazoló dokumentummal fáradjon be üzletünkbe/irodánkba, ahol kollégáink az adatok egyeztetése után Önnek készpénzben visszafizetik a teljes összeget!

Termék visszajuttatása:
A megrendelt terméket postai úton, futárszolgálat segítségével vagy személyesen juttassa vissza a cégünk telephelyére. Március 1-től november 30-ig, a 5000 Szolnok, Thököly út 80. alatt található Kedvenc kert és kerti tó centrumba, december 1-től február 29-ig a Plantráció Kft. irodájába 5000 Szolnok, Sarló utca 29. Fontos, hogy a termék visszaszolgáltatásával kapcsolatban felmerült költségek a vásárlót ( Önt ) terhelik, a portósan (utánvéttel) küldött csomagokat cégünknek nem áll módjában átvenni! A visszaszolgáltatás pontos költségeit sajnos nem áll módunkban megadni, hisz ez függ az Ön által igénybe vett szolgáltatótól, a termék terjedelmétől, és annak súlyától is! Általánosságban azonban elmondható, hogy a visszaszállítás költsége átlagosan 1000 – 10000 forint között alakul!

A csomag cégünkhöz történő beérkezését követően, videó kamerával rögzítésre kerül a csomag kibontása, illetve a visszaküldött termék megvizsgálása. Erre az esetleges későbbiekben történő félreértések elkerülése végett van szükség. (például, hogy a visszaküldött termék sérült, vagy hiányos volt)

Visszafizetés:
A termék visszaérkezését követő 8 naptári napon belül a Gyümölcstermők Webáruháza üzemeltetője a Plantráció Kft. a Vásárló által megadott bankszámla számra, vagy postai címére visszatéríti a termék teljes, szállítási költséget is bele foglaló összegét. Személyes elállás esetén az üzletben, készpénzben történik a visszafizetés!

Panaszkezelés:
Panaszával, észrevételével kérjük ügyfélszolgálatunkat keresse az alábbi elérhetőségek egyikén!
• Személyesen:

Március 1-től november 30-ig: Plantráció Kft. Kedvenc kert és kerti tó centrum 5000 Szolnok, Thököly út 80. Tel.: +36-56/374-384, +36-70/455-53-16

Nyitva tartás: H-P: 9-17 óráig, SZ:9-16 óráig, V: 9-12 óráig
E-mail: webshop@kerteszetszolnok.eu

December 1-től február 29-ig: Plantráció Kft. 5000 Szolnok, Sarló utca 29. Tel.: +36-70/455-53-16

Nyitva tartás: H-P: 10-16 óráig
E-mail: webshop@kerteszetszolnok.eu

• Levélben: Gyümölcstermők Webáruháza, Plantráció Kft. 5000 Szolnok, Sarló u. 29.
• Telefonon: +36 56 374 384
• Elektronikus levélben: webshop@kerteszetszolnok.eu
Ügyfélszolgálatunk az elektronikusan beérkezett panaszokra legkésőbb 48 óra múlva érdemben válaszol. Telefonos megkeresés esetén megpróbálunk megoldást találni a felmerült panaszra, észrevételre. Postai levélben érkező panaszokra 7 munkanapon belül áll módunkban válaszolni! Amennyiben a vevő számára legmegfelelőbb megoldást nem elérhető, úgy a felmerült viták elbírálására a felek a Szolnok Városi Bíróság illetékességét kötik ki. Tájékoztatjuk, hogy fogyasztói jogvita esetén a fogyasztó (vevő) a Jász-Nagykun-Szolnok megyei kereskedelmi és iparkamara mellett működő békéltető testület (5000 Szolnok, Verseghy Park 8; tel.:56/510610) eljárását is kezdeményezheti. Illetve a vevő a lakhelyéhez, tartózkodási helyéhez legközelebbi békéltető testülethez is fordulhat a jogvita esetén. Ebben az esetben a Plantráció Kft. együttműködési kötelezettsége a fogyasztó igényének megfelelő írásbeli egyezségkötés lehetőségének felajánlására terjed ki.
Mik azok a békéltető testületek?
A békéltető testületek hatáskörébe tartozik a fogyasztói jogvita bírósági eljáráson kívüli rendezése. A békéltető testület feladata, hogy megkísérelje a fogyasztói jogvita rendezése céljából egyezség létrehozását a felek között, ennek eredménytelensége esetén az ügyben döntést hoz a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében. A békéltető testület a fogyasztó vagy a vállalkozás kérésére tanácsot ad a fogyasztót megillető jogokkal és a fogyasztót terhelő kötelezettségekkel kapcsolatban.
Hogyan indul a békéltető testületek előtt az eljárás?
A fogyasztó a Plantráció Kft-vel szemben fogyasztói panasszal élhet. Amennyiben a fogyasztói panaszt a Plantráció Kft. elutasítja, a fogyasztó jogosult a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes Békéltető Testülethez is fordulni: a békéltető testületi eljárás megindításának feltétele, hogy a fogyasztó a Plantráció Kft-vel közvetlenül megkísérelje a vitás ügy rendezését. Az eljárásra – a fogyasztó erre irányuló kérelme alapján – az illetékes testület helyett a fogyasztó kérelmében megjelölt békéltető testület illetékes.
A Plantráció Kft. tájékoztatási kötelezettsége
A panasz elutasítása esetén a Plantráció Kft. köteles a fogyasztót írásban tájékoztatni arról, hogy panaszával – annak jellege szerint – mely hatóság vagy békéltető testület eljárását kezdeményezheti. A tájékoztatásnak tartalmaznia kell továbbá az illetékes hatóság, illetve a fogyasztó lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti békéltető testület székhelyét, telefonos és internetes elérhetőségét, valamint levelezési címét. A tájékoztatásnak arra is ki kell terjednie, hogy a vállalkozás a fogyasztói jogvita rendezése érdekében igénybe veszi-e a békéltető testületi eljárást.
A Plantráció Kft. együttműködési kötelezettsége
A Plantráció Kft-t a békéltető testületi eljárásban együttműködési kötelezettség terheli. Ennek keretében köteles az eljárás megindulásáról szóló értesítés részére történt kézbesítésétől számított nyolc napon belül írásban nyilatkozni
– a fogyasztó igényének jogosságát
– az ügy körülményeit
– a tanács döntésének kötelezésként történő elfogadását illetően.
A Plantráció Kft. a nyilatkozatában meg kell, hogy jelölje:
– az állításait alátámasztó tényeket és azok bizonyítékait
– csatolni kell azokat az okiratokat (ezek másolatát), amelyek tartalmára bizonyítékként hivatkozik.
A Plantráció Kft. egyezség létrehozatalára feljogosított személy részvételét köteles biztosítani a meghallgatáson.
Amennyiben a Plantráció Kft. székhelye vagy telephelye nem a területileg illetékes békéltető testületet működtető kamara szerinti megyébe van bejegyezve, a Plantráció Kft. együttműködési kötelezettsége a fogyasztó igényének megfelelő írásbeli egyezségkötés lehetőségének felajánlására terjed ki.   

Békéltető testületek és azok elérhetőségei:

A Békéltető Testületekről bővebb információ itt érhető el: http://www.bekeltetes.hu

A területileg illetékes Békéltető Testületekről bővebb információ itt érhető el: http://www.bekeltetes.hu/index.php?id=testuletek

Az egyes területileg illetékes Békéltető Testületek elérhetőségei:

Baranya Megyei Békéltető Testület
Cím: 7625 Pécs, Majorossy I. u. 36.
Telefonszám: 06-72-507-154
Fax: 06-72-507-152
E-mail: abeck@pbkik.hu; mbonyar@pbkik.hu

Bács-Kiskun Megyei Békéltető Testület
Cím: 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4.
Telefonszám: 06-76-501-500; 06-76-501-525, 06-76-501-523
Fax: 06-76-501-538
E-mail: bekeltetes@bacsbekeltetes.hu; mariann.matyus@bkmkik.hu
Honlap: www.bacsbekeltetes.hu

Békés Megyei Békéltető Testület
Cím: 5600 Békéscsaba, Penza ltp. 5.
Telefonszám: 06-66-324-976
Fax: 06-66-324-976
E-mail: eva.toth@bmkik.hu

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Békéltető Testület
Cím: 3525 Miskolc, Szentpáli u. 1.
Telefonszám:06-46-501-091;06-46-501-870
Fax: 06-46-501-099
E-mail: kalna.zsuzsa@bokik.hu

Budapesti Békéltető Testület
Cím: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99. III. em. 310.
Telefonszám: 06-1-488-2131
Fax: 06-1-488-2186
E-mail: bekelteto.testulet@bkik.hu

Csongrád Megyei Békéltető Testület
Cím: 6721 Szeged, Párizsi krt. 8-12.
Telefonszám: 06-62-554-250/118
Fax: 06-62-426-149
E-mail: bekelteto.testulet@csmkik.hu

Fejér Megyei Békéltető Testület
Cím: 8000 Székesfehérvár, Hosszúsétatér 4-6.
Telefonszám:06-22-510-310
Fax: 06-22-510-312
E-mail: fmkik@fmkik.hu

Győr-Moson-Sopron Megyei Békéltető Testület
Cím: 9021 Győr, Szent István út 10/a.
Telefonszám: 06-96-520-217
Fax: 06-96-520-218
E-mail: bekeltetotestulet@gymskik.hu

Hajdú-Bihar Megyei Békéltető Testület
Cím: 4025 Debrecen, Vörösmarty u. 13-15.
Telefonszám: 06-52-500-710
Fax: 06-52-500-720
E-mail: korosi.vanda@hbkik.hu

Heves Megyei Békéltető Testület
Cím: 3300 Eger, Faiskola út 15.
Telefonszám: 06-36-429-612
Fax: 06-36-323-615
E-mail: hkik@hkik.hu

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Békéltető Testület
Cím: 5000 Szolnok, Verseghy park 8. III. emelet 305-306.
Telefonszám: 06-56-510-621, 06-20-373-2570
Fax: 06-56-510-628
E-mail: bekeltetotestulet@jnszmkik.hu

Komárom-Esztergom Megyei Békéltető Testület
Cím: 2800 Tatabánya, Fő tér 36.
Telefonszám: 06-34-513-027
Fax: 06-34-316-259
E-mail: szilvi@kemkik.hu

Nógrád Megyei Békéltető Testület
Cím: 3100 Salgótarján, Alkotmány út 9/A.
Telefonszám: 06-32-520-860
Fax: 06-32-520-862
E-mail: nkik@nkik.hu

Pest Megyei Békéltető Testület
Cím: 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 6-8. III. emelet 331.
Telefonszám: 06-1-269-0703
Fax: 06-1-474-7921
E-mail: pmbekelteto@pmkik.hu

Somogy Megyei Békéltető Testület
Cím: 7400 Kaposvár, Anna u.6.
Telefonszám: 06-82-501-026
Fax: 06-82-501-046
E-mail: skik@skik.hu

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Békéltető Testület
Cím: 4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 2.
Telefonszám: 06-42-311-544
Fax: 06-42-311-750
E-mail: bekelteto@szabkam.hu

Tolna Megyei Békéltető Testület
Cím: 7100 Szekszárd, Arany J. u. 23-25. III. emelet
Telefonszám: 06-74-411-661
Fax: 06-74-411-456
E-mail: kamara@tmkik.hu

Vas Megyei Békéltető Testület
Cím: 9700 Szombathely, Honvéd tér 2.
Telefonszám: 06-94-312-356
Fax: 06-94-316-936
E-mail: vmkik@vmkik.hu

Veszprém Megyei Békéltető Testület
Cím: 8200 Veszprém, Radnóti tér 1. földszint 116.
Telefonszám: 06-88-429-008
Fax: 06-88-412-150
E-mail: bekelteto@veszpremikamara.hu

Zala Megyei Békéltető Testület
Cím: 8900 Zalaegerszeg, Petőfi u. 24.
Telefonszám: 06-92-550-513
Fax: 06-92-550-525
E-mail: zmbekelteto@zmkik.hu

Ügyfélszolgálat:
Március 1-től november 30-ig:
Plantráció Kft. Kedvenc kert és kerti tó centrum 5000 Szolnok, Thököly út 80. Tel.: +36-56/374-384, +36-70/455-53-16

Nyitva tartás: H-P: 9-17 óráig, SZ:9-16 óráig, V: 9-12 óráig
E-mail: webshop@kerteszetszolnok.eu

December 1-től február 29-ig: Plantráció Kft. 5000 Szolnok, Sarló utca 29. Tel.: +36-70/455-53-16

Nyitva tartás: H-P: 10-16 óráig
E-mail: webshop@kerteszetszolnok.eu

 

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ

2014. január 1.

1. Bevezetés
2. Értelmezések
3. Adatkezelési alapelveink
4. A kezelt adatokról
5. Az adatkezelés célja, adatok köre jogcíme és időtartama
6. Egyéb adatkezelések
7. A személyes adatok tárolásának módja, az adatkezelés biztonsága
8. Az adatkezelő adatai, elérhetősége
9. Az adatfeldolgozó adatai, elérhetősége
10. Jogorvoslati lehetőségek

BEVEZETÉS
A Plantráció Kft. mint a kerteszetszolnok.eu internetes webáruházának, a Gyümölcstermők Webáruházának üzemeltetője (Plantráció Kft., 5000 Szolnok, Sarló utca 29.), a továbbiakban szolgáltató, adatkezelő), magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen jogi nyilatkozat tartalmát.

Kötelezettséget vállal arra, hogy tevékenységével kapcsolatos minden adatkezelés megfelel a jelen nyilatkozatban és a hatályos jogszabályokban meghatározott elvárásoknak.

A Plantráció Kft. a kerteszetszolnok.eu címen elérhető honlapjának adatkezelésével kapcsolatosan felmerülő adatvédelmi irányelvek folyamatosan elérhetők a http://kerteszetszolnok.eu/gyumolcstermok_webaruhaza/adatkezelesi-elveink/ címen.

A Plantráció Kft. fenntartja magának a jogot jelen tájékoztató bármikor történő megváltoztatására, az esetleges változásokról kellő időben értesíti felhasználóit.

A Plantráció Kft. “kerteszetszolnok.eu” honlapjának tartalma szerzői jogvédelem alatt áll, így annak bármely képi, szöveges eleme csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével használható fel. A Plantráció Kft. a kerteszetszolnok.eu honlap látogatásából eredő esetleges károkért felelősséget nem vállal.

A Plantráció Kft. elkötelezett felhasználói személyes adatainak védelmében, kiemelten fontosnak tartja ügyfelei információs önrendelkezési jogának tiszteletben tartását. A Plantráció Kft. a személyes adatokat bizalmasan kezeli, és megtesz minden olyan biztonsági, technikai és szervezési intézkedést, mely az adatok biztonságát garantálja.

A Plantráció Kft. az alábbiakban ismerteti adatkezelési elveit, melyeket saját magával, mint adatkezelővel szemben megfogalmazott, és betart. Adatkezelési alapelvei összhangban vannak az alábbi hatályos jogszabályokkal:


– 2011. évi CXII. törvény – az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról (a továbbiakban Infotv., adatvédelmi törvény);

– 2001. évi CVIII. törvény – az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről (Eker. tv.);

– 2008. évi XLVIII. törvény – a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól (Grt.).

ÉRTELMEZÉSEK

1.érintett: bármely meghatározott, személyes adat alapján azonosított vagy – közvetlenül vagy közvetve – azonosítható természetes személy

2.személyes adat: az érintettel kapcsolatba hozható adat – különösen az érintett neve, azonosító jele, valamint egy vagy több fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző ismeret -, valamint az abból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés;

3.hozzájárulás: az érintett kívánságának önkéntes és határozott kinyilvánítása, amely megfelelő tájékoztatáson alapul, és amellyel félreérthetetlen beleegyezését adja a rá vonatkozó személyes adatok – teljes körű vagy egyes műveletekre kiterjedő – kezeléséhez;

4.tiltakozás: az érintett nyilatkozata, amellyel személyes adatainak kezelését kifogásolja, és az adatkezelés megszüntetését, illetve a kezelt adatok törlését kéri;

5.adatkezelő: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely önállóan vagy másokkal együtt az adatok kezelésének célját meghatározza, az adatkezelésre (beleértve a felhasznált eszközt) vonatkozó döntéseket meghozza és végrehajtja, vagy az általa megbízott adatfeldolgozóval végrehajtatja;

6.adatkezelés: az alkalmazott eljárástól függetlenül az adatokon végzett bármely művelet vagy a műveletek összessége, így különösen gyűjtése, felvétele, rögzítése, rendszerezése, tárolása, megváltoztatása, felhasználása, lekérdezése, továbbítása, nyilvánosságra hozatala, összehangolása vagy összekapcsolása, zárolása, törlése és megsemmisítése, valamint az adatok további felhasználásának megakadályozása, fénykép-, hang- vagy képfelvétel készítése, valamint a személy azonosítására alkalmas fizikai jellemzők (pl. ujj- vagy tenyérnyomat, DNS-minta, íriszkép) rögzítése;

7.adattovábbítás: az adat meghatározott harmadik személy számára történő hozzáférhetővé tétele;

8.nyilvánosságra hozatal: az adat bárki számára történő hozzáférhetővé tétele;

9.adattörlés: az adatok felismerhetetlenné tétele oly módon, hogy a helyreállításuk többé nem lehetséges

10.adatmegjelölés: az adat azonosító jelzéssel ellátása annak megkülönböztetése céljából;

11.adatzárolás: az adat azonosító jelzéssel ellátása további kezelésének végleges vagy meghatározott időre történő korlátozása céljából;

12. adatmegsemmisítés: az adatokat tartalmazó adathordozó teljes fizikai megsemmisítése;

13. adatfeldolgozás: az adatkezelési műveletekhez kapcsolódó technikai feladatok elvégzése, függetlenül a műveletek végrehajtásához alkalmazott módszertől és eszköztől, valamint az alkalmazás helyétől, feltéve hogy a technikai feladatot az adatokon végzik;

14. adatfeldolgozó: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely az adatkezelővel kötött szerződése alapján – beleértve a jogszabály rendelkezése alapján történő szerződéskötést is – az adatok feldolgozását végzi;

15. harmadik személy: olyan természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely nem azonos az érintettel, az adatkezelővel vagy az adatfeldolgozóval;

16. harmadik ország: minden olyan állam, amely nem EGT-állam.

ADATKEZELÉSI ALAPELVEINK

Személyes adat csak megfelelő tájékoztatáson alapuló beleegyezéssel kezelhető.

Személyes adatot kezelni csak meghatározott célból, jog gyakorlása és kötelezettség teljesítése érdekében lehet. Az adatkezelésnek minden szakaszában meg kell felelnie e célnak, továbbá az adatok felvételének és kezelésének tisztességesnek kell lennie. Csak olyan személyes adat kezelhető, amely az adatkezelés céljának megvalósulásához elengedhetetlen, a cél elérésére alkalmas, és csak a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig.

Személyes adat akkor kezelhető, ha:


a) ahhoz az érintett hozzájárul, vagy
b) azt törvény vagy – törvény felhatalmazása alapján, az abban meghatározott körben – helyi önkormányzat rendelete közérdeken alapuló célból elrendeli (kötelező adatkezelés).

Személyes adat akkor is kezelhető, ha az érintett hozzájárulásának beszerzése lehetetlen vagy aránytalan költséggel járna, és a személyes adat kezelése az adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése céljából szükséges, vagy az adatkezelő vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából szükséges, és ezen érdek érvényesítése a személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll.

Az érintettel az adatkezelés megkezdése előtt közölni kell, hogy az adatkezelés hozzájáruláson alapul vagy kötelező. Az érintettet – egyértelműen, közérthetően és részletesen – tájékoztatni kell az adatai kezelésével kapcsolatos minden tényről, így különösen az adatkezelés céljáról és jogalapjáról, az adatkezelésre és az adatfeldolgozásra jogosult személyéről, az adatkezelés időtartamáról, arról, ha az érintett személyes adatait az adatkezelő az érintett hozzájárulásával és az adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából kezeli, illetve arról, hogy kik ismerhetik meg az adatokat. A tájékoztatásnak ki kell terjednie az érintett adatkezeléssel kapcsolatos jogaira és jogorvoslati lehetőségeire is.

Az adatkezelés során biztosítani kell az adatok pontosságát, teljességét, naprakészségét, valamint azt, hogy az érintettet csak az adatkezelés céljához szükséges ideig lehessen azonosítani.

Személyes adat harmadik országban adatkezelést folytató adatkezelő vagy adatfeldolgozást végző adatfeldolgozó részére akkor továbbítható, ha ahhoz az érintett kifejezetten hozzájárult, vagy az adatkezelésnek az előzőekben előírt feltételei teljesülnek, és a harmadik országban az átadott adatok kezelése, valamint feldolgozása során biztosított a személyes adatok megfelelő szintű védelme. Az EGT-államokba irányuló adattovábbítást úgy kell tekinteni, mintha Magyarország területén belüli adattovábbításra kerülne sor.

 
Cselekvőképtelen és 16 éven aluli korlátozottan cselekvőképes kiskorú személy nyilatkozatához a törvényes képviselőjének hozzájárulása szükséges, kivéve azon szolgáltatás részeket, ahol a nyilatkozat a mindennapi életben tömegesen előforduló adatkezelést céloz, és különösebb megfontolást nem igényel. Ha az érintett cselekvőképtelensége folytán vagy más elháríthatatlan okból nem képes hozzájárulását megadni, akkor a saját vagy más személy létfontosságú érdekeinek védelméhez, valamint a személyek életét, testi épségét vagy javait fenyegető közvetlen veszély elhárításához vagy megelőzéséhez szükséges mértékben a hozzájárulás akadályainak fennállása alatt az érintett személyes adatai kezelhetőek.

Ha a személyes adat felvételére az érintett hozzájárulásával került sor, az adatkezelő a felvett adatokat törvény eltérő rendelkezésének hiányában:


a) a rá vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése céljából, vagy
b) az adatkezelő vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából, ha ezen érdek érvényesítése a személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll további külön hozzájárulás nélkül, valamint az érintett hozzájárulásának visszavonását követően is kezelheti.

A KEZELT ADATOKRÓL

A Plantráció Kft. tevékenységének adatkezelései önkéntes hozzájáruláson alapulnak. Bizonyos esetekben azonban a megadott adatok egy körének kezelését, tárolását, továbbítását jogszabályok teszik kötelezővé.

A megrendelés folyamán rögzített adatokat a Plantráció Kft. a megrendelés teljesítéséhez használja fel. Az egyes informatikai rendszerek által, a Gyümölcstermők Webáruháza oldalain leadott megrendelésből készült számla adatai a rendelés leadása folyamán megadott adatokkal rögzítésre, és tárolásra kerülnek a hatályos számviteli törvényben meghatározott időszakra.

A Gyümölcstermők Webáruháza használata során a Plantráció Kft. rendelkezésére bocsátott személyes adatokat bizalmasan kezeli, és nem adja ki harmadik fél számára, kivéve abban az esetben amennyiben az érintett regisztrált felhasználó megrendelésének teljesítéséhez, azonosításához nélkülözhetetlen adatokat tartalmaz, és rendelése folyamán külső harmadik felet választott annak kiszállításához.

Az érintett regisztrált felhasználó adatait a következő felek ismerhetik meg az alábbi adatok tartalmával:

Postai csomagküldés esetén:
Magyar Posta
Budapest XIII, Dunavirág út 2-6., 2. torony, földszint 8.
A kezelt adatok köre: Név, cím, telefonszám.
A Magyar Posta adatvédelmi szabályzata: http://www.posta.hu/ugyfelszolgalat/aszf/postai_aszf

Felhívjuk a Plantráció Kft., Gyümölcstermők Webáruháza részére adatközlő felhasználók figyelmét, hogy amennyiben nem saját személyes adataikat adják meg, az adatközlő kötelessége az érintett hozzájárulásának beszerzése!

A Google Analytics külső szervere segíti a honlap látogatottsági és egyéb webanalitikai adatainak független mérését és auditálását. A mérési adatok kezeléséről az adatkezelő a www.google-analytics.com címen tud részletes felvilágosítást nyújtani.

A szolgáltatás igénybevételéhez cookie-k engedélyezése szükséges. Amennyiben nem szeretné engedélyezi a cookie-k használatát, letilthatja a böngészője beállításaiban. Cookie-k tiltása esetén a szolgáltatás bizonyos elemei csak részben, vagy egyáltalán nem használhatóak. A cookie egy olyan fájl, amelyet a szerver küld a felhasználó böngészőjének, és amelyet a felhasználó számítógépe tárol. A cookie-ban személyes adat nem kerül tárolásra. A cookie érvényességi ideje 14 nap, mely után a szerverről törlésre kerül!

AZ ADATKEZELÉS CÉLJA, ADATOK KÖRE, JOGCÍME ÉS IDŐTARTAMA

Az adatkezelés célja: A Gyümölcstermők Webáruházában regisztrált felhasználók azonosítása, rendelések gördülékeny kiszolgálása és egymástól való megkülönböztetése, kapcsolatfelvétel, hírlevél küldése, marketing, statisztika.

A kezelt adatok köre: Név, e-mail cím, telefonszám, lakcím.

Az adatkezelés jogalapja: az érintett hozzájárulása, illetve az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény 13/A. § (3) bekezdése.

Az adatkezelés időtartama: Az érintett hozzájárulásának visszavonásáig

A személyes adatok módosítására és törlésére, valamint a hozzájárulás visszavonására webshop@kerteszetszolnok.eu email címre történő “Regisztráció törlése” tárgyú levél elküldésével van mód. Ebben adja meg a regisztrációkor megadott adatait így törölni tudjuk a rendszerből.

A személyes adatok törlését vagy módosítását az alábbi módokon is lehet kezdeményezni:


– postai úton az 5000 Szolnok, Sarló utca 29. címen,

Adatkezelési nyilvántartási szám:

Webáruház üzemeltetéséhez kapcsolódó adatbázis kezelése NAIH-72168/2014

Hírlevél küldése céljából kezelt adatbázis – NAIH-71881/2014.

EGYÉB ADATKEZELÉSEK

E tájékoztatóban fel nem sorolt adatkezelésekről az adat felvételekor adunk tájékoztatást.

Tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy a bíróság, az ügyész, a nyomozó hatóság, a szabálysértési hatóság, a közigazgatási hatóság, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, illetőleg jogszabály felhatalmazása alapján más szervek tájékoztatás adása, adatok közlése, átadása, illetőleg iratok rendelkezésre bocsátása végett megkereshetik az adatkezelőt.

A Plantráció Kft. a hatóságok részére – amennyiben a hatóság a pontos célt és az adatok körét megjelölte – személyes adatot csak annyit és olyan mértékben ad ki, amely a megkeresés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges.

7. A SZEMÉLYES ADATOK TÁROLÁSÁNAK MÓDJA, AZ ADATKEZELÉS BIZTONSÁGA

A Plantráció Kft. számítástechnikai rendszerei és egyéb adatmegőrzési helyei a székhelyén, adatfeldolgozójánál, valamint a Maxer Hosting Kft. (Budapest XIII. Victor Hugo u. 18-22.) szerver hosztelében találhatók meg.

A Plantráció Kft. a személyes adatok kezeléséhez a szolgáltatás nyújtása során alkalmazott informatikai eszközöket úgy választja meg és üzemelteti, hogy a kezelt adat:


a) az arra feljogosítottak számára hozzáférhető (rendelkezésre állás);
b) hitelessége és hitelesítése biztosított (adatkezelés hitelessége);
c) változatlansága igazolható (adatintegritás);
d) a jogosulatlan hozzáférés ellen védett (adat bizalmassága)
legyen.


A Plantráció Kft. az adatokat megfelelő intézkedésekkel védi különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés, sérülés, továbbá az alkalmazott technika megváltozásából fakadó hozzáférhetetlenné válás ellen.

A Plantráció Kft. a különböző nyilvántartásaiban elektronikusan kezelt adatállományok védelme érdekében megfelelő technikai megoldással biztosítja, hogy a tárolt adatok – kivéve, ha azt törvény lehetővé teszi – közvetlenül ne legyenek összekapcsolhatók, és az érintetthez rendelhetők.

A Plantráció Kft. a technika mindenkori fejlettségére tekintettel olyan műszaki, szervezési és szervezeti intézkedésekkel gondoskodik az adatkezelés biztonságának védelméről, amely az adatkezeléssel kapcsolatban jelentkező kockázatoknak megfelelő védelmi szintet nyújt.

A Plantráció Kft. az adatkezelés során megőrzi:


a) a titkosságot: megvédi az információt, hogy csak az férhessen hozzá, aki erre jogosult;
b) a sértetlenséget: megvédi az információnak és a feldolgozás módszerének pontosságát és teljességét;
c) a rendelkezésre állást: gondoskodik arról, hogy amikor a jogosult használónak szüksége van rá, valóban hozzá tudjon férni a kívánt információhoz, és rendelkezésre álljanak az ezzel kapcsolatos eszközök.


A
Plantráció Kft. és partnereinek informatikai rendszere és hálózata egyaránt védett a számítógéppel támogatott csalás, kémkedés, szabotázs, vandalizmus, tűz és árvíz, továbbá a számítógépvírusok, a számítógépes betörések és a szolgálatmegtagadásra vezető támadások ellen. Az üzemeltető a biztonságról szerverszintű és alkalmazásszintű védelmi eljárásokkal gondoskodik.

Tájékoztatjuk a felhasználókat, hogy az interneten továbbított elektronikus üzenetek, protokolltól (e-mail, web, ftp, stb.) függetlenül sérülékenyek az olyan hálózati fenyegetésekkel szemben, amelyek tisztességtelen tevékenységre, szerződés vitatására, vagy az információ felfedésére, módosítására vezetnek. Az ilyen fenyegetésektől megvédendő a szolgáltató megtesz minden tőle elvárható óvintézkedést. A rendszereket megfigyeli annak érdekében, hogy minden biztonsági eltérést rögzíthessen, és bizonyítékkal szolgálhasson minden biztonsági esemény esetében. A rendszermegfigyelés ezen kívül lehetővé teszi az alkalmazott óvintézkedések hatékonyságának ellenőrzését is.

AZ ADATKEZELŐ ADATAI, ELÉRHETŐSÉGE

Név: Plantráció Kft.
Székhely: 5000 Szolnok, Sarló utca 29.
Cégjegyzék szám: 16 09 015516
Kibocsájtó cégbíróság: Szolnoki Törvényszék Cégbírósága
Adószám: 24799333-2-16
Telefon: +36 56/374-384, +36-70/455-53-16
E-mail: webshop@kerteszetszolnok.eu

Adatkezelési nyilvántartási szám:

Webáruház üzemeltetéséhez kapcsolódó adatbázis kezelése NAIH-72168/2014

Hírlevél küldése céljából kezelt adatbázis – NAIH-71881/2014.

9. AZ ADATFELDOLGOZÓ ADATAI, ELÉRHETŐSÉGE

Név: Plantráció Kft.
Székhely: 5000 Szolnok, Sarló utca 29.
Cégjegyzék szám: 16 09 015516
Kibocsájtó cégbíróság: Szolnoki Törvényszék Cégbírósága
Adószám: 24799333-2-16
Telefon: +36 56/374-384, +36-70/455-53-164
E-mail: webshop@kerteszetszolnok.eu

10. JOGORVOSLATI LEHETŐSÉGEK

Az érintett tájékoztatást kérhet személyes adatai kezeléséről, valamint kérheti személyes adatainak helyesbítését, illetve – a jogszabályban elrendelt adatkezelések kivételével – törlését az adatfelvételénél jelzett módon, illetve az adatkezelő feltüntetett elérhetőségein.

Az érintett kérelmére a Plantráció Kft., mint adatkezelő tájékoztatást ad az általa kezelt, adatatokról, azok forrásáról, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, az adatfeldolgozó nevéről, címéről és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről, továbbá adattovábbítás esetén annak jogalapjáról és címzettjéről. Az adatkezelő a kérelem benyújtásától számított legrövidebb idő alatt, legfeljebb azonban 30 napon belül írásban, közérthető formában adja meg a tájékoztatást. E tájékoztatás ingyenes, ha a tájékoztatást kérő a folyó évben azonos adatkörre vonatkozó tájékoztatási kérelmet az adatkezelőhöz még nem nyújtott be. Egyéb esetekben a Plantráció Kft. költségtérítést állapít meg.

A Plantráció Kft. a személyes adatot helyesbíti, ha az a valóságnak nem felel meg, és a valóságnak megfelelő személyes adat a rendelkezésére áll.

A Plantráció Kft. zárolja a személyes adatot, ha az érintett ezt kéri, vagy ha a rendelkezésére álló információk alapján feltételezhető, hogy a törlés sértené az érintett jogos érdekeit. A zárolt személyes adat kizárólag addig kezelhető, ameddig fennáll az az adatkezelési cél, amely a személyes adat törlését kizárta.

A Plantráció Kft. megjelöli az általa kezelt személyes adatot, ha az érintett vitatja annak helyességét vagy pontosságát, de a vitatott személyes adat helytelensége vagy pontatlansága nem állapítható meg egyértelműen.

A Plantráció Kft. a személyes adatot törli, ha kezelése jogellenes, az érintett kéri, a kezelt adat hiányos vagy téves – és ez az állapot jogszerűen nem orvosolható – feltéve, hogy a törlést törvény nem zárja ki, vagy az adatok tárolásának törvényben meghatározott határideje lejárt, azt a bíróság vagy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elrendelte.

A személyes adatok törlésére, zárolására, helyesbítésére 30 nap áll az adatkezelő rendelkezésére. Amennyiben az adatkezelő az érintett helyesbítés, zárolás vagy törlés iránti igényét nem teljesíti, 30 napon belül írásban közli az elutasítás indokait.

A Plantráció Kft. a helyesbítésről, a zárolásról és a törlésről az érintettet, továbbá mindazokat értesíti, akiknek korábban az adatot adatkezelés céljára továbbította. Az értesítést mellőzi, ha ez az adatkezelés céljára való tekintettel az érintett jogos érdekét nem sérti.

Az érintett tiltakozhat személyes adatának kezelése ellen, ha:

 
a) a személyes adatok kezelése vagy továbbítása kizárólag az adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez, vagy az adatkezelő, adatátvevő vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítéséhez szükséges, kivéve, ha az adatkezelést törvény rendelte el;
b) a személyes adat felhasználása vagy továbbítása közvetlen üzletszerzés, közvélemény-kutatás vagy tudományos kutatás céljára történik;
c) törvényben meghatározott egyéb esetben.

 
A
Plantráció Kft. a tiltakozást a kérelem benyújtásától számított legrövidebb időn belül, de legfeljebb 15 nap alatt megvizsgálja, annak megalapozottsága kérdésében döntést hoz, és döntéséről a kérelmezőt írásban tájékoztatja. Ha az adatkezelő az érintett tiltakozásának megalapozottságát megállapítja, az adatkezelést – beleértve a további adatfelvételt és adattovábbítást is – megszünteti, és az adatokat zárolja, valamint a tiltakozásról, továbbá az annak alapján tett intézkedésekről értesíti mindazokat, akik részére a tiltakozással érintett személyes adatot korábban továbbította, és akik kötelesek intézkedni a tiltakozási jog érvényesítése érdekében.

Amennyiben az érintett az adatkezelőnek a meghozott döntésével nem ért egyet, az ellen – annak közlésétől számított 30 napon belül – bírósághoz fordulhat.

A Plantráció Kft. az érintett adatát nem törölheti, ha az adatkezelést törvény rendelte el. Az adat azonban nem továbbítható az adatátvevő részére, ha az adatkezelő egyetértett a tiltakozással, illetőleg a bíróság a tiltakozás jogosságát megállapította.

Az érintett a jogainak megsértése esetén az adatkezelő ellen bírósághoz fordulhat. A bíróság az ügyben soron kívül jár el. A per elbírálása a törvényszék hatáskörébe tartozik. A per – az érintett választása szerint – az érintett lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti törvényszék előtt is megindítható.

A Plantráció Kft. az érintett adatainak jogellenes kezelésével vagy az adatbiztonság követelményeinek megszegésével másnak okozott kárt megtéríti. Az adatkezelő mentesül a felelősség alól, ha a kárt az adatkezelés körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő.

A Plantráció Kft. nem téríti meg a kárt, amennyiben az a károsult szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartásából származott.

Jogorvoslati lehetőséggel, panasszal a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál lehet élni:

Név: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
Székhely: 1024 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.
Honlap: http://www.naih.hu

Adatainak módosítása:
Plantráció Kft. lehetőséget nyújt a felhasználónak adatai módosításához, a “Fiókom” menüpontba való belépés után az “Beállítások” és a “Címjegyzék” menüpontokban. A regisztáció és törlésére, valamint a hozzájárulás visszavonására webshop@kerteszetszolnok.eu email címre történő “Regisztráció törlése” tárgyú levél elküldésével van mód. Ebben adja meg a regisztrációkor megadott adatait így törölni tudjuk a rendszerből.

A személyes adatok törlését vagy módosítását az alábbi módokon is lehet kezdeményezni:


– postai úton az 5000 Szolnok, Sarló utca 29. címen,

Egyéb rendelkezések:
Plantráció Kft. nem felelős semmilyen alapon, semmilyen közvetlen vagy közvetett kárért, ami a Gyümölcstermők Webáruházához való internetes csatlakozás miatt következett be!

A Plantráció Kft.fenntartja a jogot, hogy a Gyümölcstermők Webáruháza szerződési feltételeit részben vagy egészben bármikor módosíthatja. A Gyümölcstermők Webáruháza szerződési feltételei és annak mindenkori módosítása a közzétételkor lép hatályba. A Gyümölcstermők Webáruháza szerződési feltételei mindaddig hatályban maradnak, amíg a Plantráció Kft. a Gyümölcstermők Webáruháza szolgáltatást biztosítja.

Viszonteladókat nem áll módunkban a Gyümölcstermők Webáruházán keresztül kiszolgálni, őket kérjük, forduljanak ügyfélszolgálatunkhoz.